Tizenhetet rúgott a Vásárhely a Makónak

[ad 1]

A Kecskemét elleni hétvégi győzelem után szerda este a Csongrád megyei I. osztályban szereplő Makó FC ellen folytatta felkészülését a HFC csapata. A vásárhelyi csapatban sérülés miatt továbbra sem léphetett pályára Kökény Tamás, Fábián Imre és Tóth Imre, de rajtuk kívül több játékos is izomfáradsággal küzdött az elmúlt hetek terhelése miatt – írja a Vásárhely facebook oldala.

A rendhagyó módon kétszer 60 perces mérkőzés nagy ködben kezdődött, de rögtön magához ragadta a kezdeményezést Major László csapata. Nem is kellett sokat várni az első találatra, negyedóra után Szabó Zoltán beadására Szabó Mihály érkezett jó ütemben és lövése a védő lábán megpattanva jutott a makói kapuba. A folytatásban egymás után jöttek a hazai helyzetek, melyekből előbb Mihállfy Zsolt majd Tóth Attila is kétszer tudott eredményes lenni. A félidő zárásaként Szabó Mihály is meglőtte saját maga második gólját, így magabiztos vezetéssel vonulhattak pihenőre Szilágyiék.

A második félidőben minden játékosának lehetőséget adott a hazaiak vezetőedzője, akik éltek is a lehetőséggel. Továbbra is sorra alakították ki a helyzeteket a vásárhelyi támadók, amelyekből Hauk Martin és Nagy András is három találattal vette ki a részét.

Összességében elmondható, hogy a mai napon nem volt egy súlycsoportban a két csapat, de ez várható volt, hiszen a fiatal makói csapat még csak egy hete kezdte a tavaszi felkészülést, míg Szilágyiék már a negyedik héten járnak.

A HFC legközelebb január 30-án, szombaton 10 órai kezdéssel a Kiskunfélegyháza csapatát látja vendégül a városi stadionban, a Makó pedig szintén szombaton játszik hazai pályán a Szarvas ellen 11 órától.

HFC-Makó FC 17-1(6-0)
Felkészülési mérkőzés
Hódmezővásárhely, Városi Stadion

HFC: Bordás-Tóth J., Markovic, Marton – Komáromi, Szilágyi, Bartyik N., Szabó M., Szabó Z. – Tóth A., Mihállfy. Csere:Kovács, Szatmári (kapusok), Varga, Antal, Hauk, Nagy, Bartyik R., Djordjevic, Faragó.
Vezetőedző: Major László

Makó: Szalkai – Horváth, Sarnyai, Czebe ,Varga – Gilinger M., Tóth T., Juhász J., Palotás – Bartucz, Vajna. Csere: Gilinger B., Kardos, Juhász D., Kalász, Hacker, Bány, Meggyesi, Mátó, Vass.
Vezetőedző: Méhes Tibor

Gólszerzők: Hauk, Nagy 3-3, Mihállfy, Szabó D. 2-2, Tóth A. 2, Varga R. 2, Djordjevic 2, Faragó, ill.Bány.

(fotó: archív)

[ad 2]

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Küldtek még katonákat a kórházakba

A Magyar Honvédség tovább növeli a katonák létszámát a kórházakban, hogy a meghosszabbított oltási akcióhéten segítsenek a koronavírus-járvány elleni védekezésben – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Jobbik: nem lehet senkit sem kötelezni az oltásra!

Meg kell adni mindenkinek a szabad választás lehetőségét, akar-e oltást, vagy sem. A kötelezés helyett a bizalmat kell megteremteni a vakcinák iránt. Az pedig végképp elfogadhatatlan, hogy számos magyar ember munkanélkülivé váljon, elbocsássák állásából, mert a munkáltatója akarata ellenére oltásra kényszeríti, amit ő nem vállal – fogalmazott a Makói Csípősnek Olasz Lajos.

Tovább olvasom »

Második adventi hétvége Makón

Szombaton és vasárnap kézműves vásárt tartanak a Makovecz téren. Vasárnap Keresztúri Léna, a Makói Oltópont vezetője osztja meg ünnepi gondolatait, a koszorút Biró István, görögkatolikus parókus áldja meg.

Tovább olvasom »