Több átverős trükkjük is van a tűzifát kínáló zugárusoknak

A fűtési szezon közeledtével egyre több illegális faárus jelenik meg, akik könnyen rászedhetik a gyanútlan vásárlót. Mikor a vevő rájön a turpisságra, már bottal ütheti a csalók nyomát. 

Mind többen fűtik otthonaikat fával, és az így megnőtt tűzifaigény fellendítette az illegális fakereskedelmet. Előfordul, hogy a teherautóikkal parkolókban, köztereken, lakóházak, kocsmák előtt megálló zugárusok kevesebbet adnak a kifizetett mennyiségnél – ölykor csak a felét –, és az ígértnél rosszabb minőségű az árujuk. Az egyik trükk, hogy a bemutatott fakupacnak csak a tetején vannak száraz darabok, alattuk frissen vágott, nedves darabok rejtőznek a kuncsaft elől.

A vevőknek szóló egyik legfontosabb jó tanács, hogy köbméterre nem szabad vásárolni a tűzifát, csak súlyra. Igaz, ekkor is figyelni kell: megtörtént, hogy az ügyeskedő eladó fürdőszobai mérleget használt, és azt is csak az első kaskányi adaghoz, mondván, hogy a többi kaska is nyilván nagyjából annyit nyom, mint az első. Később kiderült, nem egészen így van, a vevő vártnál jóval kevesebb fát kapott. A darabokat ugyanis többféleképpen lehet rakni, jobban és kevésbé tömörítve, a trükköző eladók pedig jól értenek hozzá, hogy a szellősen pakolt kupacok is nagy mennyiségnek tűnjenek – szemre megvan 40 mázsa is, lemérve, jó, ha 10-et mutat a mérleg.

Ha tehát feltűnően olcsón kínálja az árus a fáját, akkor nem árt gyanakodni, mert a trükkök miatt még így is jóval drágább lehet a télire való tüzelő, és mire a vevő rájön a turpisságra, már bottal ütheti a csalók nyomát.

A legjobb tűzifa az akác, a tölgy, a bükk, a gyertyán. A fűtőértéket az határozza meg, mennyire száraz a fa; bár az akácot nedvesen is el lehet tüzelni. A fa vizességét a fogásáról meg lehet állapítani, illetve már hasításkor a hangjáról is – a vizes fa hangja ilyenkor mély, puffogó, és nehezebb felvágni.

A frissen kivágott fát a kérgéről is fel lehet ismerni, annak belső rétege még zöld. Minél kisebb darabokra hasogatják egyébként a fát, annál hamarabb szárad ki, ennek ideje két-három hónaptól fél évig, egy évig terjedhet. A rönkben tárolt fa teljes kiszáradása két évig is tarthat.

A kályhában, kandallóban a vizes fa serceg, erősen füstöl és lassan ég, kevés parazsat ad. A nagyon vizes, frissen kivágott fa fűtőértéke lehet, hogy csak a felét éri el a szárazénak.

(hirado.hu, fotó: illusztráció)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink