.comment-list { color:white!important }

Több mint 4 hónap után elvitték a száraz gallyakat a Juhász Gyula térről

A Juhász Gyula tér néha még mindig olyan, mintha nem lenne a gazdája. Gáspár Sándor önkormányzati képviselő folyamatosan jelzi a tennivalókat, ezeket a város hónapokkal később, de legalább teljesíti.

A legutóbbi testületi ülésen Gáspár Sándor elmondta, talán mindenki ismeri a Juhász Gyula tér, illetve a Pipacs utca és az Almási utca közti kisközt. Amikor levágják a füvet a téren, akkor ez a kerékpáros-gyalogos rész mindig kimarad és utólag pótolják.

A képviselő rátért arra, amit februárban lenyestek gallyakat, még június végén is ott voltak a téren, valamint amit kitakarítottak a csapadékvíz-elvezető árokból, az is ott maradt. Ezeket már a májusi testületi ülésen is jelezte. Az biztos, hogy június végén még nem vitték el őket, de ma, kedd délután már nem találkoztunk ezekkel.

Gáspár Sándor beszélt arról is, régen volt parkőr Makón. Valami megoldást ki kell találni a képviselő szerint, mert a Szent János téren, a tanuszodánál felállnak a zöldövezetre az autóval, közben az új parkoló ugyanabban az utcában szinte üres.

A felvetésekre a testületi ülésen nem kapott választ.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink