Google Maps
2022 nyarán szavazta meg az akkori parlament fideszes többsége, hogy a megyéket vármegyékké nevezik át. Így mindent, amit eddig megyeinek hívtak, át kellett nevezni vármegyeire 2023. január 1-től. Magyar Péter miniszterelnök elmondása alapján ez nem sokáig marad így.
A Fidesz-kormány a történelmi hagyományokra hivatkozva döntött úgy, hogy a megyék elnevezése vármegyékre változik 2023. január elsejétől. ,,A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése” – fogalmaztak.
A megyék átnevezése több száz állami intézményt és civil szervezetet érintett, ugyanis át kellett írni az okiratokat, táblákat, pecsételőket, levélpapírokat. A Magyar Közútnak összesen 714 darab megyehatár jelző táblát kellett kicserélnie. Megyénkben egyébként nem sokáig voltak kint a megyehatárt jelző táblák: korábbi parlamenti döntés értelmében 2020. június 4-én, Trianon századik évfordulóján cserélték le a ,,Csongrád-megye” táblákat ,,Csongrád-Csanád megye” táblára, legutóbb pedig ,,Csongrád-Csanád vármegyére.”
Hamarosan azonban visszacserélhetik, ugyanis május közepén Magyar Péter arról beszélt, alapvetően szakítani szeretnének azzal a rendszerrel, hogy a főispánok politikai kinevezettek, a Tisza-kormányban valódi közszolgák lesznek. Középtávon pedig az egész kormányhivatali rendszert átalakítják, megszűnnek majd a vármegyék, a kormányhivataloktól pedig több hatáskör elkerül, és szakszervekhez kerül át.

