Június elején egy hétfő esti, rendkívüli testületi ülésen döntöttek a Makói Szolgáltató Nonprofit Zrt. vezetéséről. A legutóbbi, június végi ülésen az új vezérigazgató, Bakos Tamás beszámolt a cég átvilágításáról.
Az előző vezető, Ember Alex megbízatása lejárt, ezért volt változás a cég élén. Mindenesetre az új igazgató által elmondott dolgok nem vetnek jó fényt a Hagymatikumot, a Hagymaházat, a városgazdálkodást, az Erdei János Városi Sportcsarnokot, a Hagymaházat és a Városi Televíziót működtető Zrt-re.
Bakos Tamás ismertette, a saját tőke negatív eredménnyel zárult tavaly, mínusz 354 millió forint. Erre lesz majd egy javaslata a Zrt-nek az önkormányzat felé, hogyan tudnák megoldani. Azt is elismerte, úgy kapták meg a fürdődivíziót, hogy nem volt vezető (pályáztatás során ezt már megtalálták, Szűcs Szabolcs lett) és az étteremvezetői pozíció is üres volt, ami azért probléma, mert közben az étterem 37%-át adja a bevételeknek.
Elavult munkaköri leírásokkal találkoztak a munkavállalóknál. Vezetői értekezletek csak 2023-ig voltak, vagyis a divíziók külön-külön dolgoztak, pont úgy, mint az összevonás előtt. Nem voltak működési célok, az egész szervezet ellaposodott. Nem voltak nyomon követve a költések, kiadások, egyfajta szokásjog alapján működött a Zrt – sorolta Bakos a problémákat.
Kiderült, hogy önkormányzati támogatás nélkül nem tud működni a cég. 28 millió forintos nyereséget ért el a fürdő, de a Zrt. egészét tekintve a bér-és járulékköltségek 40%-ot elvittek. Elég a létszám a biztonságos működéshez, de a vezérigazgató szerint lehet, hogy még többen is vannak, mint ami indokolt lenne. Hozzátette, vannak olyan munkavállalók, akik nem a megfelelő munkakörben vannak.
Elmondta azt is, a szerződéskötési gyakorlat nem működött, nem volt versenyeztetés, nem kértek árajánlatokat.
A célok között szerepel, hogy központilag szervezik a beszerzéseket a költséget kontrollálása miatt, továbbá piaci alapú bevételnövekedést szeretnének elérni. Év végéig cél a költségcsökkentés, a nem használt telephelyekre javaslat tesznek a hasznosításra és belső motivációs rendszert indítanak el a dolgozóknak.
Mucsi Tamás képviselő arra hívta fel a figyelmet, a cég létrehozásakor pont az volt a cél, hogy átláthatóbb és költséghatékonyabb legyen, végül ez a kettő nem valósult meg.



