Több százezer migránst utasíthat ki az EU!

Az Európai Unió belügyminiszterei több százezer migráns kiutasításáról szóló tervezetet fognak megvitatni Brüsszelben – adta hírül a The Times brit napilap internetes felületén a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva szerdán. 

A lap szerint a 2015 első felében az Európai Unió területére belépett menekültek közül várhatóan 400 ezernek a menedékkérelmét utasítják el az uniós hatóságok. A The Times birtokába jutott diplomáciai dokumentum szerint őket a következő hetekben utasítanák ki, és vinnék el egy harmadik országba.

Brüsszel azzal fenyegeti Nigert és Eritreát, hogy visszavonja a segélyeket, a kereskedelmi megállapodásokat és a vízumegyezményeket a két országgal, ha elutasítják állampolgáraik visszafogadását. Az uniós tervben több százezer migráns őrizetbe vétele is szerepel, ugyanis így akadályoznák meg az európai hatóságok azt, hogy kiutasításuk elől megszökjenek – írja a brit lap. Az említett országok mellett az Afganisztánból, Líbiából és Szíriából érkezett emberekre is vonatkozhat ez az intézkedés.

A terv szerint a migránsok hazaszállításának folyamatához a Frontex uniós határvédelmi ügynökség nyújtana segítséget. Azokat az EU-tagokat, amelyek az illegális bevándorlók kiutasítását nem a nemzetközi jogoknak megfelelően hajtják végre, az Európai Bizottság megbírságolná.

Az illegálisan érkezett állampolgárok azonosítása és harmadik országba elszállításuk érdekében a tagországoknak módszeresen el kell fogadniuk a kiutasításokról szóló döntést, valamint meg kell hozniuk az annak végrehajtásához szükséges intézkedéseket – írta a lap.

(alfahír.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink