Toronytúrát tartottak az újvárosi református templomban Makón

Az 1882-ben elkészült épületben vasárnap toronytúrát tartottak, ahol a felújított óraszerkezetet is meg lehetett nézni.

A templomot 1871-ben Besenbach Aladár, tatai építész tervezte. 1876-ban rakták le az alapkövet, majd 1882-ben adták át. A torony 42 méter magas. Az ott található óra 1927. óta nem járt, tönkrementek az alkatrészek és a számlapok is. Három helyi lakos (Orkonyi Károly, Szigeti Péter, Szakács László) önkéntes munkában megjavította az óraszerkezetet. A számlapok is elkészültek, ezeket alpinisták tették a helyükre. A következő hetek a beállítással telnek majd.

Az óraszerkezet beállítása és a számlapok beillesztése előtt rendbe tették a torony sisakja alatti részt és 20 köbméter galambürüléket távolítottak el.

A toronytúráról Zeiter Ádám önkormányzati képviselő is beszámolt oldalán:

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

70 éve született Hűvösvölgyi Ildikó, Kossuth-díjas magyar színművésznő. Férje Kisfaludy András Balázs Béla-díjasrendező.

Tovább »

Makó lett a legsportosabb település a Kihívás Napján

Hatalmas sikerrel zajlott az 2023-as Kihívás Napja: idén összesen 276 munkahelyi csapat, 166 tanintézmény, 63 település, 83 közösség, 1008 budapesti rendőr, 607 fő 3-1-2 meridián-tornázó több mint 50 millió percet mozgott a Kihívás Napja eseményhez kapcsolódóan – adták hírül a szervezők.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Makó lett a legsportosabb település a Kihívás Napján

Hatalmas sikerrel zajlott az 2023-as Kihívás Napja: idén összesen 276 munkahelyi csapat, 166 tanintézmény, 63 település, 83 közösség, 1008 budapesti rendőr, 607 fő 3-1-2 meridián-tornázó több mint 50 millió percet mozgott a Kihívás Napja eseményhez kapcsolódóan – adták hírül a szervezők.

Tovább olvasom »