Tóth Bertalan beperelte az Európai Bizottságot, mert visszatartják az Elios-ügy anyagait

Facebook-bejegyzésben közölte Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, hogy beperelte az Európai Bizottságot, mert az Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor vejének falaz.

Nem gondoltam volna, hogy közpénzeket érintő közérdekű adatokért nemcsak az orbáni Magyarországon, hanem uniós színtéren is pereskednem kell. Az Európai Bizottság falazása azonban megerősített abban, hogy az Elios-ügyben született OLAF-jelentés kiadásáért érdemes erőfeszítéseket tennem

– írja a politikus, emlékeztetve arra, hogy még szeptemberben kezdeményezte az Európai Bizottság csalás elleni hivatalánál (OLAF), hogy adják ki az Elios-ügyre vonatkozó aktáit, azonban a bizottság először meghosszabbította a kérelme elbírálására rendelkezésére álló határidőt, majd hallgatólagos határozattal elutasította azt. Tóth szerint érthetetlen, hogy miért falaz az Európai Bizottság ebben az ügyben.

Az Elios-ügy még 2015-ben robbant ki, amelyben több mint tízmilliárd forintnyi közvilágítási pályázati közpénz korrupt eltüntetéséről írt a sajtó, és közvetlenül a miniszterelnökig értek az ügy szálai.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink