Tűzijáték: Farkas Évának a saját oldalán rótták fel a tájékozatlanságát

Makó polgármestere nem tulajdonított különösebb jelentőséget annak, hogy Hódmezővásárhely nem tudja, vagy nem akarja megrendezni a tűzijátékot.

Mint arról beszámoltunk, Farkas Éva gazdasági nehézségeket említett egyik bejegyzésében, majd meghívta a hódmezővásárhelyieket a makói tűzijátékra. Posztjában azt írta: ,,Arról értesültem, hogy Hódmezővásárhely városa idén nem tudja megrendezni a szokásos tűzijátékot.” Valójában Vásárhelyen megkérdezték a lakosságot, a válaszok alapján pedig úgy döntött a városvezetés, hogy nem lesz tűzijáték idén augusztus 20-án. Ezt jól tudták a hozzászólók is, ugyanis számos komment érkezett a polgármester bejegyzéséhez. Mutatjuk a legérdekesebbeket:

,,Én meg arról értesültem, és ha mégsem igaz akkor az a sok portál hazudik ahol olvastam, hogy a háborúnak nem sok köze van ahoz hogy tönkre megy Magyarország! Más környező országokban nincs ekkora infláció! Ezt az országot a lopás tette tönkre! Csak úgy kíváncsiságból rákerestem, konkrétan ahol a háború zajlik, nemhogy csökkent, nőtt a pénzük értéke a miénkhez képest! Vagy inkább a forint romlott! ? Szerintem nem kéne mindent a háborúra fogni! És a többi város példamutató viselkedését kellene követni! Segíteni a rászoruló embereken, intézményeken abból a pénzből!”

,,Csak helyesbites végett : nem az hogy nem tudja megtenni a tűzijátékot, hanem , nem akarja, a lakosság döntése alapján !!! Fölösleges pénzkidobás, inkább fontosabb dologra fordítja ezt az összeget az önkormányzat !!! Nagyon helyes !!!”

,,Szavaztunk róla!!!? Nem nem tudja,hanem nem akarja Vásárhely megtartani a tűzijátékot!! Kellemetlen tájékozatlanság ez!!!??

,,Mindenkinek ott volt a lehetőség!Igen egyszerűen le lehetett adni a szavazatot. Aki akart,az beleszólhatott.? (Gondolom,hogy Makón is megkérdezték a lakosság véleményét és ezért lesz ott műsor!?)”

,,Nem tudja vagy nem akarja? ☝️nem mindegy de ha háborús válság van és nehéz idők járnak kérdem én a Makói embereket mi okból van nekünk több fölöslegesen kidobni való pénzünk, mint azon település lakóinak akik úgy döntöttek ha nehézség van akkor nem igazán van ok az ünneplésre, de Makó az kivétel mi ünneplünk mert egy pár ember ezt mondja, ahelyett hogy azt a nem kevés összeget amit el lövöldözünk azt adnak a rászorult emberek téli tüzelő megsegitésére.”

,,Csak gazdag város ez a Makó.Mindenre van pénz,csak arra nincs amire kellene.”

,,Ez egy nagyon gyenge kortes beszéd volt. Tudjuk, a központból előírják mit kell mondani. De ugye az nincs törvénybe szedve, hogy el is kell hinni?”

,,Tévesek az információi kedves Polgármester asszony! Valótlan híreket nem ildomos közzétenni! Hódmezővásárhelyen a lakosság döntése volt, hogy NE legyen tűzijáték, csatlakozva az ország több városához! Önöknél a lakosság döntése volt, hogy az ünnep tűzijátékkal legyen lezárva????”

,,Itt Makón a családi-baráti vállalkozás döntése volt.A lakosságot soha nem kérdezik meg!??

,,Talán a makói közösségekkel,mint a nyugdíjas klubbok, kellene foglalkozni. Van itt Makón is tenni való. Miért kell Várárhellyel példálózni és politikai ügyet csinálni. Nem hiszem, hogy ez a fontos.”

,,Farkas Éva Erzsébet próbáljon más forrásból értesülni???

,,Rosszul értesült Évike! Nem nem tudja, hanem nem akarja megtartani a tüzijátékot Vásárhely! A meghivását nagyon megköszönjük, de nem élünk vele, hisz ennek az itt eldurrogtatott játéknak az ára a jelenlegi helyzetben nagyon sok más helyen lenne a helye.”

,,A patkányok meg leverik a diszmenetet a Főtéren.”

,,Kitől tetszett értesülni?! Vagy csak kellett egy bejegyzés MZP újabb promenados lejáratásához? Tessék inkább Makóval foglalkozni, pl. a Bartókkal. Arról nem tetszett értesülni?!”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

📷 Lezárták a szezont a makói autósok

Idén kétszáznál is több autóval érkeztek a Makó Car Lifestyle Meet találkozóra, amelyet szombat késő délutántól tartottak estig a helyi Tesco parkolójában. Ez egy szezonzáró összejövetel volt, amelynek létszáma meghaladta a tavalyit, hiszen már az első órában tele volt a parkoló.

Tovább olvasom »