Új főszerkesztője lett a kormánypárti Délmagyarországnak

Főszerkesztőváltás történt a Délmagyarország nevű, szegedi székhelyű, kormánypárti regionális napilap élén. Az eddigi főszerkesztő, Pósa Árpád helyett Gidró Krisztina lesz az új vezető, ezt múlt hét elején jelentették be a szerkesztőségnek – értesült az Azonnali.

A Délmagyarország 2017-ben került először kormányközelbe, mikor az azt kiadó Lapcom Zrt. a néhai Andy Vajna filmbiztos tulajdona lett, amit követően az addigi főszerkesztő, Kóti Zoltán közös megegyezéssel távozott, és Bonifert Gábor került az újságélére. Később pedig a napilapot kiadó Lapcom Zrt. is csatlakozott a 2018 novemberében megalakuló kormányközeli Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA).

Újabb főszerkesztőváltásra – az üzleti és főszerkesztői feladatok szétválasztására hivatkozva – 2019 februárjában került sor: akkor Pósa Árpád lett a főszerkesztő, míg Bonifert a továbbiakban csak az üzleti működésért felelt.

Vagyis most Gidró Krisztina Pósa Árpádot váltja. Gidró egyébként még 2017-ben Boniferttel együtt érkezett a laphoz, és már akkor főszerkesztő-helyettes volt, míg korábban a Magyar Idők, azelőtt pedig a Magyar Nemzet Csongrád megyei tudósítójaként dolgozott.

(azonnali.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink