? Egy ,,udvariasan bekopogtató”, oltalmazotti státuszú szomáliai férfi megerőszakolt egy nőt

Egy oltalmazott szomáliai férfi megerőszakolt egy magyar lányt, aki a sikeres vizsgáját ünnepelte a barátaival. Egy oltalmazott, akiről Orbán Viktor azt mondta, hogy nem migráns, hiszen udvariasan bekopogtatott, így ő befogadta őket.

Őrizetbe vett a rendőrség egy oltalmazotti státuszban Magyarországon élő 30 éves szomáliai férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy nőt hétfőn Budapesten – tette közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán.

A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint a 25 éves nő és barátnője utóbbi sikeres államvizsgáját ünnepelte egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen, és megismerkedett két férfivel. A két nő a szórakozóhelyről hajnalban külön indult haza. A sértettnek az egyik férfi felajánlotta, hogy elkíséri, majd a Kéthly Anna téren lévő parkba csalta, azzal az indokkal, hogy elszív egy marihuánás cigit.

A parkban a férfi szexuálisan közeledett a nő felé, de ő ezt egyértelműen elutasította. A férfi ezután erőszakossá vált, többször megütötte, befogta a nő száját, megerőszakolta, utána pedig elvette a telefonját is – írták.

A sikoltozást hallva egy amerikai férfi a nő segítségére sietett, de a szomáliai férfi őt is megtámadta, többször megütötte, megrúgta, majd elfutott.

Az amerikai férfi értesítette rendőröket, akik aznap délután a VIII. kerületi Teleki téren elfogták a támadással gyanúsítható férfit.

A férfit szexuális erőszak, kifosztás és súlyos testi sértés kísérletének, valamint kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A férfi a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el – olvasható a közleményben.

Egyike annak a 2000 oltalmazottnak, akiket Orbán az elmúlt években befogadott

Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője azt írta facebook oldalán: ,,Orbán hazudott, mert a kerítés nem védi meg az embereket az általa megvendégeltektől. Az udvarias kopogtatóktól. A lány a valóságban a szomáliai férfi áldozata, de valójában Orbán betelepítésének az áldozata.”

Úgy véli

Elfogadhatatlan, hogy ma Magyarországon ilyen történhet, ezért haladéktalanul felül kell vizsgálnia a hatóságoknak az oltalmazott személyek biztonsági kockázatát, hogy ilyen és ehhez hasonló esetek ne fordulhassanak elő többet!

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink