Újabb nyomozást szüntettek meg Hódmezővásárhelyen, lakásmutyi sincs

Megszüntette a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a szocialista Nagy Ernő lakásügye kapcsán indított nyomozást Hódmezővásárhelyen – tudta meg az Átlátszó. Az ügy előzménye, hogy a helyi Fidesz feljelentést tett azt állítva, Nagy Ernő (MSZP) lánya titokban, a jogszabályokat megsértve és áron alul vásárolt meg egy hódmezővásárhelyi önkormányzati lakást.

2019 februárjában az azóta a közélettől már visszavonult Hegedűs Zoltán azt állította, hogy ,,Nagy Ernő a Lakásügyi Tanácsadó Testület (LTT) elnökeként visszaélt hivatali hatalmával, amikor rokoni kapcsolatukat eltitkolva szabálytalanul segítette bérlakáshoz lányát.”

A lakásügy lényege, hogy a lakásbizottságot vezető szocialista Nagy Ernőnek a lánya meg akart vásárolni egy önkormányzati lakást, aminek a bérlője volt. A hódmezővásárhelyi Fidesz ennek kapcsán azt állította a Délmagyarországban 2019-ben, hogy ,,júliusban lesz 2 éve, hogy üresen áll az a lakás, melyet Nagy Ernő lányának jogtalanul, 40 százalékkal olcsóbban akartak átjátszani”.

Az Átlátszó érdeklődésére most azt közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy ,,a megkeresésében megjelölt ügyben a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya a büntetőeljárást a 2017. évi XC. törvény 398. § (1) c) pontja szerint 2020. július 13-án megszüntette.”

Ez a Büntető Törvénykönyv szerint annyit tesz: ,,a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése”.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

49 éve hunyt el Mindszenty József, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja.

Tovább »

Csongrád-Csanádban több mint 4600 diák érettségizik

Országosan május 3-án, reggel 8 órától vette kezdetét az érettségi vizsgaidőszak. Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgy nyitotta az írásbelik sorát, Csongrád-Csanád vármegyében 1 fő szerb nyelvből fog vizsgázott ezen a napon.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink