Újabb pénzbüntetést kapott a Ripost című kormánylap, amiért valótlant állított a Jobbikról

A Budapesti II. és III. kerületi Bíróság határozata alapján pénzbüntetést kell fizetnie a Ripost című fideszes lapnak, amiért valótlan állított a Jobbik tavalyi tisztújítása vonatkozásában. 

A helyreigazítás szerint:

Az internetes portálunkon 2018. május 13-án Csaltak a Jobbik kongresszuson. Az alapszervezetek 11 százalékát tüntették el, hogy ne győzhessen Toroczkai« címmel megjelent cikkben valótlanul állítottuk, hogy csalás történt a Jobbik Magyarországért Mozgalom 2018. május 12-i tisztújító kongresszusán.

 

Valótlanul állítottuk, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom a 2018. május 12-i tisztújító kongresszusa előtti időszakban az alapszervezetek 11 százalékát szüntette meg és, hogy a megszüntetett szervezetek között kizárólag olyanok voltak, amelyek Toroczkai László pártján álltak a tisztújítás során.

A helyreigazítás azonban nem a törvényben leírt módon történt, ugyanis a sérelmezett cikkel ellentétben a helyreigazítás nem a vezető hírek között szerepelt, ezért a Jobbik végrehajtást kért, amelyet a bíróság jóvá is hagyott. Így a lap a főszerkesztőjére, Ómolnár Miklósra 100 ezer forintos pénzbírságot szabtak ki.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Újraavatták Espersit János sírját Makón

Espersit János támogatta József Attilát, jó viszonyban volt Juhász Gyulával, Móra Ferenccel, ő hívta Makóra Rudnay Gyulát és növendékeit 1925–27-ben a nyári művésztelepre. A római katolikus temetőben lévő sírját halálának 90. évfordulója alkalmából újraavatta az önkormányzat, a város és a József Attila Múzeum alapítványa, valamint a múzeum.

Tovább »

A Continental korábbi vezetői is érintettek a dízelbotrányban

A hannoveri ügyészség kibővítette nyomozását a Continental volt vezetői ellen a Volkswagen károsanyag-kibocsátási botrányában. A beszállító négy korábbi vezetője került az igazságszolgáltatás látókörébe – számolt be róla az autopro.hu az Automobilwoche cikke alapján.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink