Újabb testvérvárosa lesz Makónak

A romániai Hargita megyében található Korond Makó testvértelepülése lesz – döntöttek róla a június végi testületi ülésen. Mindezt úgy, hogy a jelenlegi testvérvárosi kapcsolatok sem túl aktívak – erre a fideszes képviselők is felhívták a figyelmet.

Korond község polgármestere személyesen és írásban is felkeresett azzal a kezdeményezéssel, hogy a két település már eddig is jó és elmélyült kapcsolatát a jövőben testvértelepülési megállapodással kölcsönösen erősítsük meg – olvasható a testületi ülés előterjesztésében.

Hozzászólásában Czirbus Gábor azt emelte ki, a meglévő kapcsolatokat kellene ápolni, az eddiginél jobban. Úgy vélte, ha az alpolgármesternek nincs rá kapacitása, adjuk ki valamelyik képviselőnek a feladatot.

Kovács Sándor is arról beszélt, hagy kívánni valót maga után a bánásmód, a kapcsolattartás a testvérvárosokkal. Szerinte akkor van értelme bővíteni, ha a jelenlegieket ápoljuk. Akár tanácsnokként is vihetné ezt egy képviselő.

Zeitler Ádám egyetértett a fideszes képviselőkkel, akkor van értelme bővíteni, ha működtetik az eddigieket. Szerinte jó lenne egy listát látni, hogy kivel van megállapodás. Hozzátette, idén 9 éve lesz, hogy testületi tag, de egyetlen egyszer sem vett részt testvérvárosi látogatásban. Ha a következő egy évben az élénkülő kapcsolatokba belefér ő is, akkor örömmel veszi.

Farka Éva polgármester csak annyit tett hozzá, hogy a koronavírus járvány alatt nem voltak találkozási lehetőségek, egyébként levelezés formájában a kabinetiroda tartotta a kapcsolatot a testvértelepülésekkel. Végül a megállapodás megkötését megszavazták.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

220 éve született Bezerédj Amália, aki a magyar irodalomban foglalkozott először a gyermekvilággal.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Mindannyian tehetünk környezetünk védelméért

Az egészségtelen levegőminőség évente több mint 7 millió korai halálesetet okoz világszerte. Emellett a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak az extrém időjárási események, amelyek számos emberi életet oltanak ki – hívja fel a figyelmet oldalán Leitner Szilárd.

Tovább olvasom »