Újra előkerült a harmadik Tisza-híd Szegeden

A kormány 82 milliárd forintot biztosít többek között hídfejlesztések előkészítésére, így megkezdődhet a harmadik híd tervezése Szegeden – derül ki a Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményéből.

A közlemény szerint a tervezhető gyorsforgalmi fejlesztések közé tartozik az M2-es autópálya Vác utáni folytatása egészen az országhatárig.

A támogatott projektek között szerepel a Békéscsaba gyorsforgalmi bekötését megteremtő M44-es Kecskemétig érő szakaszának előkészítése, az M3-as autópályától a román határig vezető M49-es autóút, amellyel a harmadik négysávos kapcsolat jön létre Erdély irányába, és az M81-es, amely az M1-es és az M7-es között létesít észak-déli irányú gyorsforgalmi folyosót Budapesttől távolabb, Székesfehérvár érintésével. Továbbá jelentősen javul a Szombathely és a szomszédos városok – Körmend, Kőszeg – közötti közúti összeköttetések színvonala is.

Több előkészítési projekt alapozza meg főútszakaszok négysávosítását például Debrecen, Jászberény, Kecskemét, Nagykanizsa, Veszprém és Zalaegerszeg térségében. Ajkától Zircig sok településen elkerülő útszakaszokat építenek, amelyek javítják a helyi életminőséget a belső útszakaszok tehermentesítésével. Mohácson és Vácon a Dunán, Szolnokon és Szegeden a Tiszán, Szamossályiban pedig a Szamoson épülhet új híd. Emellett autópályás és főúti csomópontok tervezése is megkezdődik, többi között Balatonfürednél, Gödöllőnél, Kunszentmártonnál és Üllőnél.

B. Nagy László fideszes országgyűlési képviselő, a Csongrád megyei kettes választókerület fideszes elnöke arról számolt be oldalán 2020 januárjában, hogy miközben Orbán Viktorral egyeztetett, megemlítette a harmadik Tisza-híd megépítését.

Korábban, még 2017-ben eljött Szegedre Magyarország miniszterelnöke. Akkor vállalt garanciát Orbán Viktor arra, hogy megépül a harmadik híd a Modern Városok Program részeként. Ezután az elsők között került ki a  programból.

Nagy Sándor alpolgármester többször elmondta, hogy amit lehetett, az önkormányzat már előkészített, lemodellezett a híddal kapcsolatosan.

Idén augusztusban jelent meg a kormányhatározat, hogy 4,57 milliárd forint különítenek el a Szeged-Makó vasúti elővárosi közlekedés és Hatvan-Füzesabony vonal fejlesztéséhez kapcsolódó ráhordó vonalak fejlesztésének előkészítésére.

A szeged.hu akkor felhívta a figyelmet: Szeged egyelőre csak bízhat abban, hogy nem csupán az újszegedi vasútállomás és a Makó közötti vasút fejlesztését tervezik meg, hanem a Tisza túloldalán lévő nagyállomás és Makó közé tervezik a vasutat, mert akármilyen harmadik híd csak így jöhet számításba Szegeden.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink