Úti élményeiről mesélt az autószerelő

[ad 1]

Rozsnyai Sándor, makói autószerelő két évvel ezelőtt Nepálban járt. Élményeiről útibeszámolót tart a könyvtárban, melynek második előadását hétfőn késő délután rendezték.

DSCN0392

Az első alkalommal bemutatta a nepáli fővárost, Katmandut és környékét, ma pedig onnan folytatódott a története, hogy elindult repülővel Luklába, a világ legveszélyesebb repterére, majd pedig a Himalája csúcsai, völgyei közé. Útját kisebb települések szegélyezték, a cél Tengocsében volt, egy buddhista központban 3800 méter magasan.

DSCN0394
– Idén szeretnék újra ilyen magasságokba, legutóbb 5600 méterig mentem, az lesz a harmadik előadásom témája. A cél a 7000 méter lenne itt, vagy pedig Dél-Amerikában – mesélte az utazó. Mint fogalmazott: öt kilométer magasan minden egyes mozdulat egyre nehezebb, rengeteg folyadékot kell inni.

DSCN0401

– Mindenkinek meg kell találni a saját örömét; ott fent el lehet felejteni a gondokat, mert nagy koncentrációt igényel; lélekben egy másik dimenzióba kerül az ember – jelentette ki annak kapcsán, hogy miért volt nagy élmény oda eljutni és miért akar még visszatérni.

A Himaláját Rozsnyai Sándor a Föld ,,harmadik” pólusának nevezte, utalva arra, hogy a világűrbe mutat, mint legmagasabb képződmény.

[ad 2]

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink