Útra készülnek a kis őrgébicsek

A Körös-Maros Nemzeti Park fákkal, bokrokkal tarkított, nyílt pusztáinak, kisparcellás szántóföldjeinek egyik jellegzetes madárfaja a kis őrgébics. A korán elvonuló fajok közé tartozik, augusztus végéig rendszerint az utolsó példányok is elindulnak az afrikai tájak felé – írja a nemzeti park honlapja.

A Körös- és a Maros-ártér nem a legtipikusabb élőhely a faj számára, mindösszesen 3 pár kis őrgébics fészkelést detektáltak.

Cserebökény részterületén csaknem 50 pár költése ismert; Kis-Sárréten az eddigi felméréseik alapján 16 pár költ a területen; a Dévaványai-Ecsegi pusztákon 10 pár fészkelése került felmérésre; a Csanádi pusztákon 11-13 pár költése valósult meg; a Kígyósi-pusztán 7-8 pár nevelte fel fiókáit.

Hamarosan útra kelnek, ugyanis a kis őrgébicsek a korai vonulók közé tartoznak, vonulásuk már augusztus közepén megkezdődik. Szakaszosan indulnak el és nem csapatosan, hanem inkább családokban, esetleg kisebb, laza csoportokban. A hónap végéig mindannyian elhagyják hazánkat, szeptemberben már nem találkozhatunk velük. Későn, április végén, május elején térnek vissza afrikai telelőhelyükről – írja a kmnp.hu.

(Fotó: Őze Péter)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink