Vádat emeltek Joób Márton ellen

Az ügyészség szerint a szegedi önkormányzati képviselő és társai céghálót működtetve 271 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

A főügyészség az ügyben 18 ember ellen emelt vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt; nyolcat közülük bűnszervezetben elkövetett cselekményekkel vádolnak. Kilenc további gyanúsított esetében a vádhatóság feltételesen felfüggesztette az eljárást. Az ügyészség két, a bűnösségét beismerő vádlottal egyezséget kötött.

A közlemény nem nevezi meg a gyanúsítottat, az MTI információi szerint azonban Joób Márton (Összefogás Szegedért) az ügyben érintett önkormányzati képviselő.

A vádemelés szerint a szórólapterjesztéssel, műsorújság kiadásával foglalkozó céget irányító férfi a körülmények számára kedvezőtlen változása miatt a piacon maradás és terjeszkedés érdekében elhatározta, hogy bűnszervezetet hoz létre a költségek minimalizálása és az adó meg nem fizetése érdekében. A vádlottak kezdetben Csongrád-Csanád, majd Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyében működő céghálót hoztak létre, amelyben a szórólapterjesztést végző alkalmazottak egy részét a lánc alján levő gazdasági társaságokhoz jelentették be vagy azt sem tették meg.

A cégháló alján levő, strómanok nevére íratott társaságok nem nyújtottak be adóbevallást, de ha igen, adófizetési kötelezettségüknek akkor sem tettek eleget, szerepük csak a fiktív számlák kiállítása volt. A szórólapterjesztést ténylegesen azonban továbbra is a szegedi férfi és társai koordinálták. A bűncselekmény leplezésére valótlan teljesítési igazolásokat állítottak ki, külön könyvelést vezettek, a céghálón keresztül átutalásokkal átfutták a pénzt, majd a jutalékok levonása után készpénzben visszajuttatták a szervezet vezetőjének.

Az eljárásban a fiktív számlákat befogadó más gazdasági társaságokat is találtak, köztük építőipari vállalkozásokat, valamint tizenegy, az ország több megyéjében patikát üzemeltető céget, amelyek esetében az 500 ezer és 22 millió forint közötti vagyoni hátrányt az elkövetők jelentős részben megtérítették.

Az MTI információi szerint Joób Márton  lényegében elismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és a vagyoni hátrány megtérítéséért jelentős összeget befizetett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal letéti számlájára. A politikus 2020 októberében lemondott a városi közgyűlésben betöltött tanácsnoki tisztségéről és a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-ben betöltött felügyelő bizottsági tagságáról.

(Fotó: Joób Márton Facebook oldala)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap idézete

108 éve hunyt el Pósa Lajos, költő, meseíró, dalszerző, a magyar gyermekirodalom klasszikusa.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Több mint száz év után megszűnik a szegedi 1-es villamos

Több mint száz év után megszűnik a szegedi 1-es vonalon a villamosközlekedés. Az utasokat a jövőben az 1-es jelzésű tram-train (a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamos) szállítja a rókusi vasútállomás és a nagyállomás között – tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) az MTI-t.

Tovább olvasom »