Vádemelés: 12 éves gyermekét tanította vezetni Kiszomboron, vizesárokban kötöttek ki

A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly nyáron két napon keresztül tanította vezetni kiskorú gyermekét – olvasható az ügyészség honlapján.

A vádirat szerint a vádlottnál volt kapcsolattartáson 12 éves gyermeke 2020. augusztus 1. és 2. napjain az egyik megyebeli faluban. Az első nap a vádlott megmutatta lányának, hogy hogyan lehet beindítani a ház udvarán álló személygépkocsit, a másik nap a vádlott megengedte, hogy gyermeke az utcán parkoló gépkocsit beindítsa, majd vezesse is. A vádlott a vezető melletti utasülésen foglalt helyet, amikor az elindulást követően egyre jobban felgyorsulva egy villanyoszlop elé kerültek. A kislány megijedt, azt kikerülni nem tudta, ekkor a vádlott a kormányhoz nyúlt és még sikerült elkormányoznia az autót. Ezzel egy időben azonban a gyermek a fék helyett a gázpedálra lépett, míg a vádlott próbálta a kormányt félrehúzni. Az autóval végül az úttest túloldalán levő fának hajtottak és az út melletti vízelvezető árokban álltak meg.

A gépkocsit vezető kiskorú biztonsági öve sem volt bekapcsolva, melynek következtében a fejét, valamint térdét beütve 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A járási ügyészség a vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, valamint járművezetés tiltott átengedése vétségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Makói Járásbíróság fog dönteni – írja az ügyészség.hu.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink