Vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményeznének Szijjártó Péterrel szemben

Az Országgyűlés Mentelmi Bizottságához fordul Szijjártó Péter „korrupciós botrányának ügyében” Stummer János, a Jobbik országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke.

Közölte: a szerdai nap folyamán levélben fordult Dr. Hargitai Jánoshoz, a Mentelmi Bizottság elnökéhez, amelyben arra kérte, hogy

a bizottság Szijjártó Péterrel szemben folytasson le vagyonnyilatkozat-tételi eljárást.

Stummer szerint erre azért van szükség, mert a minisztert Szíjj László, a közbeszerzéseket sorra elnyerő Duna Aszfalt tulajdonosának Lady MRD nevű hajóján fotózták le nyaralás közben.

A luxuskormány még válság idején is urizál. A GDP a béka feneke alatt, az infláció az egekben, közben pedig a kormánygép…

Közzétette: Stummer János – 2020. augusztus 26., szerda

Ugyanakkor –mutat rá a jobbikos politikus- nyilvános adatbázisok alapján a hasonló jachtok bérleti díja, amilyenen a miniszter és családja nyaralt, napi tízmillió forint körül van, Szijjártó Péter azonban valószínűleg nem fizetett érte: a luxusjacht kategóriája „pleasure craft”, ami a máltai szabályozás alapján azt jelenti, hogy nem bérbeadható, azt kizárólag csak a tulajdonosa és az ő vendégei használhatják, s ha fizetnie is kellett volna, bevallott jövedelméből egyébként sem tudta volna kigazdálkodni egy ilyen luxusnyaralás árát – fogalmazott Stummer.

Ezek mellett a körülmények mellett az ügyre egyetlen értelmes magyarázat van: Szijjártó Péter ezt a sokmilliós utat ajándékba kapta.

Ezzel viszont az a gond, hogy az Országgyűlésről szóló 2012-es törvény egyértelműen fogalmaz: a képviselő képviselői megbízatásával összefüggésben nem fogadhat el olyan ajándékot vagy más ingyenes juttatást, amely a képviselői tiszteletdíj egyhavi összegét meghaladja. Utóbbi összeg viszont jóval kevesebb, mint a szóban forgó, valószínűleg ajándékként elfogadott nyaralás ára volt – hívta fel a figyelmet az ellenzéki politikus.

„A miniszter a mai napig nem adott semmilyen magyarázatot arról, hogy miből fizette az utazást, amelyet a fent részletezett okok miatt nem tudott volna magának megengedni, illetve, hogy fogadott-e el ajándékot ezzel kapcsolatban.”

– közölte Stummer János, hozzátéve, Dr. Hargitai János nyilván tisztában van azzal, hogy egy ilyen esetben az általa elnökölt bizottságnak joga és kötelessége is lefolytatni az ilyenkor szükséges vizsgálatot.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink