A legutóbbi testületi ülésen döntöttek arról, hogy önkormányzati lakásokat jelölnek ki eladásra. Ennek kapcsán súlyos problémákra hívta fel a figyelmet Zeitler Ádám.
Széchenyi téri, Rudnay Gyula, Deák Ferenc, Nagy György utcai és Csanád vezér téri bérlők jelezték, hogy megvásárolnák azokat az ingatlanokat a várostól, amelyekben laknak. Ennek kapcsán érdeklődött az önkormányzati képviselő hogy az eladásokból befolyó öszeget mire fordítja az önkormányzat? Zeitler Ádám szerint ha folytatódik a tendencia és mások is jelentkeznek vételi szándékkal, akkor meg kell vizsgálni, hogy a lakáspiacba beavatkozik-e a makói önkormányzat egyszerre 7-8 lakás eladásával.
Szerinte az önkormányzati lakásokra lenne mit költeni, például az Úri utcán mosdó és WC sincs bent. Úgy vélte, a befolyó összeget üresen álló házak vásárolására lehetne fordítani és azoknak bérbeadni, akiknek gondot okoz a társadalmi együttélés másokkal a társasházakban.
Farkas Éva polgármester mindössze annyit tett hozzá, törvény szabályozza a bevétel elköltését, csak lakásra lehet költeni. Vagyis a jelenlegiek bővítésére, fejlesztésére, vagy újakra fordítják, még mérlegelés alatt áll.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |