Varga Ferenc: ,,A Fidesz megmentette Flórit a börtöntől és a felelősségre vonástól”

Megszüntette a nyomozó hatóság a Híd a munka világába programmal kapcsolatos nyomozását – idézte fel posztjában Varga Ferenc, a Jobbik szegvári országgyűlési képviselője.

,,A XXI. században még mindig vannak olyan nyomortelepek az országunkban, ahol a legalapvetőbb emberi léthez szükséges víz, villany és infrastruktúra nem áll rendelkezésre, így hát naivan azt gondolhatnánk, hogy majd végre az uniós és a hazai felzárkózásra szánt pénzek valóban a magyar emberek érdekében fognak hasznosulni, ha megkapjuk őket.

Erre szembejön velünk a magyar valóság, miszerint a Farkas Flórián nevével összeforrt Híd a munka világába programmal kapcsolatban a nyomozó hatóság megszünteti a nyomozást. Magyarul a Fidesz megmentette Flórit a börtöntől és a felelősségre vonástól.

Véleményem szerint az emberek nagy többségének, ha meghallják Farkas Flórián nevét, azonnal a Híd a munka világába program eltűnt milliárdjai jutnak eszébe. Azok a milliárdok, amik nem jutottak el a célcsoporthoz, csupán pitiáner csaló politikusok zsebében landoltak, ahogy oly sok más ilyen program ebben az országban.

Számomra ez is csak azt mutatja, hogy attól, hogy Farkas Flórián már nem ül a Fidesz soraiban a Parlamentben, maga a „farkasflórián-jelenség” nagyon is ott van a kormánypártokban. Semmi nem változott az elmúlt évekhez képest, csak egy arcot cseréltek a frakcióban, egy olyan arcot, aki megörökölte Farkas székét, és tovább viszi a „munkásságát” is.

Persze senki ne gondolja, hogy ez a sok-sok pénz mind Flórinál van, dehogy van. Ennek a pénznek egy tetemes része azoknál van, akik miatt Flóri felelősségre vonás nélkül élheti az életét…”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Zajlik a makói szakrendelő felújítása

Uniós támogatással, csaknem 300 millió forintból korszerűsítik a járóbeteg-szakellátást a makói és a hódmezővásárhelyi kórházban – tájékoztatta a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ az MTI-t.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink