Varga Ferenc: A lovári nyelv bántja a fülét Toroczkainak, a kormánypárti sikkasztás felett szemet huny

Érdekes, hogy csak az ellenzéki roma képviselőket hiányolta, vajon a fideszes képviselőt miért nem? Nem gondolom, hogy át kellene vennem a hatóság munkáját, így a jelenlétem nem indokolt a településen – reagált közösségi oldalán Toroczkai László napirend előtti felszólalásására Varga Ferenc, a Jobbik országgyűlési képviselője, miután a Mi Hazánk elnöke arról beszélt a parlamentben, hogy szerinte a Jobbik frakciójában ülő roma politikusoknak(!) Kerepesen kellene most lenniük a szombat esti események után.

Varga Ferenc leszögezte: maximálisan elítéli az agresszió minden formáját és nem azt nézi Toroczkaival ellentétben, hogy a bűnt milyen nemzetiségűek követik el. 

A bűn az bűn, és aki elköveti, annak a jelenleg hatályos jogszabályok szerint kell felelnie!

– jelentette ki a jobbikos politikus.

Toroczkai kritizálta azt is, hogy Varga Ferenc korábban lovári nyelven szólalt fel az Országgyűlésben, a Jobbik képviselője erre is reagált:

A lovári felszólalásomról pedig csak annyit, hogy elhiszem, hogy sértette a fülét figyelembe véve az ő és a pártja által képviselt kirekesztő álláspontot a cigányok tekintetében. A lovári nyelv bántja a fülét, a kormánypárti sikkasztás felett pedig szemet huny.

Varga Ferenc végül azt javasolta a Mi Hazánk politikusának, hogy inkább arról kellene beszélnie, hogy hova tűntek az elmúlt 12 évben a felzárkóztatásra szánt uniós források és, hogy hova tűnt Farkas Flórián.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Felborult egy kamion az M43-ason

Defektet kapott és felborult egy papírárút szállító kamion az M43-as autópálya 45-ös kilométerénél – közölte a megyei katasztrófavédelem pénteken, nem sokkal 18 óra előtt. Az eset az apátfalvi-királyhegyesi lehajtó közelében történt.

Tovább »

16 millió forintba kerülnek Makónak és a községeknek az ivóvíz-konténerek

Makó és a társult önkormányzatok 16,8 millió forintot kérnek az államtól, hogy a kihelyezett ivóvíz-konténerek üzemeltetését kifizessék az Alföldvíznek. Mint az ismert, a konténerekre pedig azért van szükség, mert 5,3 milliárd forint elköltése után még továbbra sem jó az ivóvíz, ezért biztosítani kell ezeket a vízvételi helyeket.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

16 millió forintba kerülnek Makónak és a községeknek az ivóvíz-konténerek

Makó és a társult önkormányzatok 16,8 millió forintot kérnek az államtól, hogy a kihelyezett ivóvíz-konténerek üzemeltetését kifizessék az Alföldvíznek. Mint az ismert, a konténerekre pedig azért van szükség, mert 5,3 milliárd forint elköltése után még továbbra sem jó az ivóvíz, ezért biztosítani kell ezeket a vízvételi helyeket.

Tovább olvasom »