Verést ígért az Országgyűlés alelnökének a fideszes „újságíró”

A Magyar Hang szúrta ki, hogy Ambrózy Áron kormánypárti újságíró (Pesti Srácok), aki jobbára antiszemita és gyűlöletkeltő megnyilvánulásokkal hívja fel magára a figyelmet, egy azóta már törölt Facebook-bejegyzésében arról értekezik, hogy több országgyűlési képviselőt is megverne, ha azok nem rendelkeznének mentelmi joggal, és kiesnének a parlamentből. 

Az egyik közülük Brenner Koloman, a parlament alelnökének frissen megválasztott jobbikos képviselő, akit egyébként csak „Bráner Kolompárként” (nem kevés áthallással) és „vágyosztrák seggfejként” emleget.  A másik „megfenyegetett politikus” az LMP országgyűlési képviselője, Keresztes László Lóránt, akit  „Horogkeresztes Lóránd”-nak nevezett.

Ambrózy a Facebook-bejegyzés alatti hozzászólásokban még jobban belemelegedett, jelezte olvasóinak, hogy ez nem fenyegetés, hanem ígéret. “Amint kiesik a parlamentből … megkeresem és sz*rt is kipüfölöm belőle” – írta a Pesti Srácok munkatársa az Országgyűlés alelnökére utalva. Igaz, ugyanebben a bejegyzésben Keresztes Lóránt megverésétől mégis visszakozott.

A bejegyzés hozzászólói további ötleteket adtak neki, hogy kit kellene még megvernie: egy kommentelő Jakab Pétert ajánlotta Ambrózy Áron figyelmébe, aki erre azt reagálta: „őt is felírom a listára”. A bejegyzés (részben férfi) hozzászólói még Ambrózy figyelmébe ajánlották Donáth Annát és Cseh Katalint, a Momentum EP-képviselőit, Szabó Tímeát, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét, valamint „Bernit” is, amely név vélhetőleg a Szél Bernadett független országgyűlési képviselőt jelenti.

Ambrózy Áron közéleti tevékenysége korábban sem volt mentes a durva megnyilvánulásoktól. Előbb a Hír Tv Keménymag című műsorából távolították el társaival együtt, mivel Jakab Péter Jobbik elnök zsidó származására célozgattak, majd a Demeter Szilárd vezette Petőfi Irodalmi Ügynökség által készített műsorból is távoznia kellett, miután társaival a németek kiirtásán viccelődött.

Emlékezzünk vissza arra a napra, amikor Varga István egykori fideszes országgyűlési képviselő, a KESMA egykori kuratóriumi elnöke azt mondta, hogy

„igényes, jó tollú újságírókat, és nem kell megsértődni, nyugodtan mondhatom, inkább a másik oldalon látok.”

Varga István nem tévedett, ugyanis az Ambrózy Áron nevezetű újságíró ismét bebizonyította, hogy miért a Fidesz legnagyobb ellensége a saját háztáji médiája.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink