A Makói Múzeumért és Kultúráért Alapítvány és a József Attila Múzeum honismereti vetélkedőket hirdet általános- és középiskolásoknak.
„Kerek egy ég alatt…” IV. – néprajzi vetélkedő alsó tagozatos csapatok részére.
Idén a ház körüli munkákhoz / ház meszelés, főzés, hímzés, állatgondozás, földművelés/ kapcsolódó feladatsorokat kell majd megfejtenetek, és visszaküldeni címünkre. Jelentkezni 2015. október 22-ig lehet a makói József Attila Múzeum címére /Makó, Megyeház u.4./ vagy e-mailben, rozmaring37@gmail.com címen.
A verseny 4 feladatlapos fordulóból áll. A 4 forduló összesített eredménye alapján a legjobban teljesítő 10 csapat 2016. májusában méri össze tudását a szóbeli vetélkedőn, döntőn.
Minden résztvevő csapat jutalomban részesül, de az első három helyezett csapat egy egész napos kiránduláson vehet részt.
„Egy makói mecénás” – általános iskola felső és középiskolás 9- 12.évfolyamainak számára.
Espersit János (Nagyszentmiklós, 1879. jan. 18. – Mezőhegyes, 1931. nov. 29.): ügyvéd, újságíró. A kolozsvári egy.-en tanult. Ügyvédi gyakorlata mellett sokat írt a Makói Újságba, 1910-től mint a Makói Független Újság felelős szerk.-je a polgári demokrácia, a liberalizmus és a radikalizmus eszméit terjesztette. 1918-ban Makón élére állott a polgári demokratikus forradalomnak, a Megyei Nemzeti Tanács elnöke lett. 1919 jan.-jában visszavonult a közéletből. A Tanácsköztársaság bukása után bíróság elé állították. Internáló táborból való szabadulása után átvette a Makói Újság szerkesztését, amely nevét később Makói Reggeli Újságra változtatta. 1913-ban barátságot kötött Juhász Gyulával, 1921-ben József Attilával.
A levelező vetélkedőre öttagú csapatok jelentkezését várják. Jelentkezni 2015. október 22.-ig lehet a makói József Attila Múzeumban, vagy e-mailben, rozmaring37@gmail.com címen.
A verseny 4 feladatlapos fordulóból áll. Az 4 forduló összesített eredménye alapján a legjobban teljesítő 10 csapat 2016 májusában méri össze tudását a megrendezésre kerülő szóbeli vetélkedőn, döntőn. Minden résztvevő csapat jutalomban részesül, de az első három helyezett csapat egy egész napos kiránduláson vehet részt.
A vetélkedővel kapcsolatban érdeklődni lehet a múzeum telefonszámán: 06-62-213-540, vagy Badicsné Szikszai Zsuzsannánál 06-20-511-3094-as telefonon.
(fotó: archív)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |