Vidékről átvezényelt fiatalok tartják életben a fővárosi rendőrséget

Úgy, hogy közben egyébként vidéken is hiány van.

A képzés után átvezényelt fiatalok tartják életben a fővárosi rendőrséget. A kerületi kapitányságoknál dolgozó egyenruhások csaknem kétharmada nem budapesti

– írta meg a napokban a Népszava. Hozzáteszik, hogy mivel vidéken is sok rendőr hiányzik, a számok és átvezénylések alapján úgy tűnik: a budapesti létszámhiányt tartják aggasztóbbnak a parancsnokok.

Egyébként ez szakmailag sem kielégítő, ugyanis egy üldözésnél, elfogásnál elengedhetetlen lenne a helyismeret is.

Mivel ezen a területen is alacsonyak a bérek, a lakhatás viszont drága, a rendészeti szakgimnázium után kötelező kétéves szolgálati idő leteltével a legtöbben inkább hazatérnek szülőföldjükre. A történet egy másik lehetséges folytatása, hogy tömegesen szerelnek le, 2019-ben a BRFK hivatásos állománya 638 fővel csökkent és csak 368 helyet tudtak betölteni.

– írta a Népszava.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Makói sakkozó nyerte a kecskeméti versenyt

2021. október 2-án Kecskeméten az Országos Gyermek és Felnőtt Egyéni Rapid Sakkversenyen 4 fő makói játékos ült asztalhoz. A hét fordulós megmérettetésen 2 x 15 perces időbeosztású játszmák kerültek lebonyolításra.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink