? Visszavonult a Fradi korábbi makói játékosa

Gyömbér Gábor legutóbb az NB2-es Soroksárban játszott, ő volt a csapatkapitány. Május 16-án, az utolsó hazai meccs előtt visszavonulása alkalmából köszöntötték.

Gyömbér Makón született, majd a Fradi utánpótlásához került. Profi pályafutása elején rövid ideig játszott a brazil Náuticóban, majd megfordult a Sopronban és a Lombard Pápában is, mielőtt 2012-ben a Ferencvárosba igazolt. A zöld-fehéreknél öt évet töltött el, és összesen 105 meccset játszott. 2017. január 7-én aláírt az akkor másodosztályú Puskás Akadémiához. A szerződését már nyáron felbontotta, akkor került Soroksárra. Azóta összesen 168 hivatalos mérkőzésen lépett pályára náluk.

Gyömbér Gábor 2013-ban bemutatkozott a magyar válogatottban is az Észtország elleni, 5–1-re megnyert vb-selejtezőn.

Íme a soroksári csapat összefoglalója az utolsó hazai bajnokiról:

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

102 éve született Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész.

Tovább »

Letették a kínai csomagolóüzem alapkövét Makón

Csomagolóanyag-gyárat épít a hongkongi hátterű Benepack Hungary Kft. Makón az ipari parkban, a 65 millió eurós (25,3 milliárd forintos) beruházás alapkövét kedden tették le. A következő 12 hónapban elkészül az üzemet kiszolgáló infrastruktúra, a gyár pedig 2024 szeptemberében működésbe állhat.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Letették a kínai csomagolóüzem alapkövét Makón

Csomagolóanyag-gyárat épít a hongkongi hátterű Benepack Hungary Kft. Makón az ipari parkban, a 65 millió eurós (25,3 milliárd forintos) beruházás alapkövét kedden tették le. A következő 12 hónapban elkészül az üzemet kiszolgáló infrastruktúra, a gyár pedig 2024 szeptemberében működésbe állhat.

Tovább olvasom »

Vasárnap Makón volt a legtöbb eső az egész országban

Vasárnap is maradtak a felhők felettünk, melyekből a délelőtt folyamán a Dunántúlon nagy területen esett az eső. Ugyanakkor az ország keleti részében pedig ,,tomboltak a zivatarok”, sőt szupercellák is előfordultak – számolt be róla az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Tovább olvasom »