Zeitler Ádám: kiemelten fontos a makói fiatalok lakhatásának megoldása!

A Makói Lakógyűlés nevű kérdőívvel több témában is megkérdeztük a makóiak véleményét. A fiatalok lakhatásának megoldását elsöprő többség támogatja – fejtette ki Zeitler Ádám, a Lokálpatrióták polgármesterjelöltje ma, sajtótájékoztatón. Az eseményen részt vett Z. Kárpát Dániel, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke, országgyűlési képviselője, aki a vendégmunkásokra hívta fel a figyelmet a Continental gyára előtt.

A sajtóeseményen Zeitler Ádám ismertette: az átlagfizetés 60 százalékát is képes elvinni az albérlet és a rezsi költsége és ez megnehezíti az önerő összegyűjtését is a makói fiatalok számára. Hozzátette, hogy a bérlakásállományt fejleszteni kell, az önkormányzati ingatlanok sincsenek túl jó állapotban: például a városházától 10 méterre van olyan bérlakás, ahol nincs benti WC.

A lakhatási problémákat a Lokálpatrióták fecskelakások kialakításával enyhítenék. A polgármesterjelölt elmondta, még a negyedakkora Algyőn is több lakást kaptak a fiatal családok az önkormányzattól, mint Makón. A témával Zeitler Ádám már többször foglalkozott, például itt, itt és itt is írtunk róla.

Z. Kárpát Dániel arra hívta fel a figyelmet, többek között a Continental makói gyárában is megtörtént, hogy magyar munkavállalókat bocsátottak el, helyükre pedig általuk betanított vendégmunkásokat vettek fel. Ráadásul nem egy-két évre, hanem akár már öt évre is hívhatnak be vendégmunkást hazánkba.

Elárulta, egyetért az egyik kormányzati vezetővel, aki szerint ha egy cég megszegi a szabályokat, akkor az adóforintokból származó állami támogatásait fizesse vissza. A jobbikos politikus ezt kibővítené a büntető kamatokkal is, amelyekkel a lakosság szembesülhet hasonló esetben.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink