Zeitler Ádám szerint a 2022-es választás receptje itt van előttünk

Pozitívum, hogy a májusi választás után kétszer több szavazatot kapott a Jobbik és hogy Csongrád megye három legnagyobb városának képviselő-testületében is vannak tagjai – fogalmazott oldalunknak adott interjújában Zeitler Ádám. A Jobbik regionális igazgatója, a párt makói elnöke arról is beszélt, hogy az ellenzéki pártoknak nincs más választása 2022-ben, összefognak, vagy koordináltan indulnak.

Az októberi választáson a Jobbik a megyei listán – ahol a szegediek és a hódmezővásárhelyiek nem szavaztak,- 7.714 szavazatot kapott. Ez a szám sok, vagy kevés?

Ha összehasonlítjuk a májusi EP-választás eredményével ezt, akkor nyilván léptünk előre. Országosan is a Jobbik stabilizálta magát a megyei listákat tekintve a 10-13% közötti eredményekkel. Ez pozitív dolog, hiszen alig fél év telt a 7%-os EP eredmény óta. Az októberi számok jelzik, hogy az EP-választás nem mutatott világos képet a pártpreferenciákról. A Jobbik szavazók egy jó része otthon maradt azon a választáson.

 

Viszont ha összehasonlítjuk, hogy 2018-ban Csongrád megye négy választókörzetében milyen eredményt értünk el, akkor nyilván van még hova előrelépni.

 

Hozzá kell tenni, hogy a megyei eredményünkben nagyban szerepet játszott, hogy a Jobbik Csongrád megyei listavezetője Szabó Zoltán Ferenc volt, aki Szentesen az összellenzéki polgármesterjelölt volt és ugye nyert is. Emiatt sokan szavaztak Szentesen a Jobbik megyei listájára.

 

Dolgozunk tovább és ennek tükrében egy fontos dolog, hogy adtunk polgármestert ilyen magas szinten – hiszen a megye harmadik legnagyobb városa Szentes. Ha Makón is a Jobbik adta volna a polgármesterjelöltet, akkor valószínűleg még jobb eredményt ért volna el a párt megyei listán. Továbbá ha a Jobbik anyagi helyzete kedvezőbb lett volna, – hiszen például a megyei kampányra alig tudtunk forrást elkülöníteni, – akkor még erőteljesebb lett volna ez az eredmény.

Több jobbikos szervezet is megszűnt tavaly nyáron a megyében. Ezek újraszervezése, újraalakítása hogy áll?

Jórészt kisebb településeken lévő szervezetek szűntek meg, továbbá ezeknek a nagyobbik hányada előtte is inaktív volt már. Az országos elnökség által intézett feloszlatások reálisak lettek volna korábban is. Persze nem mehetünk el amellett, hogy volt olyan szervezet, ami magát oszlatta fel a 2018-as választásokat követő tisztújítás után. De szerintem a Jobbik megyei szervezettségét legfőképp az adja, hogy a legnagyobb városokban vannak működő szervezeteink. Vannak képviselő-testületi tagjaink, a Jobbik a megye három legnagyobb városának az irányításában részt vesz. Szegeden és Hódmezővásárhelyen is a többséghez tartoznak a képviselőink, Szentesen pedig mi adjuk a polgármestert.

 

Ahogy a 2022-es választásra ráfordulunk, arra törekszünk, hogy az ellenzéki együttműködésben a Jobbik legyen a legerősebb szereplő. A körzetek elosztásában arra kell fókuszálnunk, hogy azokat a területeket erősítsük meg jobbikos szempontból, ahol a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt. Ahol pedig másik ellenzéki párt a legerősebb, ott pedig ők érvényesüljenek.

Ez a válasz részben érintette a következő kérdésemet. Milyen taktika várható 2022-ben, mire számíthat a Jobbik?

Ezt nehéz megjósolni, a pártok felső vezetésén sok múlik. Nekem a személyesen véleményem az, hogy a stratégia itt van előttünk. Az a koncepció, ami 2018 februárjában Hódmezővásárhelyen működött, ezt országosan jól sikerült kiterjeszteni idén októberben is. Ezek után nem tudnak mást csinálni az ellenzéki pártok, minthogy az országgyűlési választásokra is összefognak, vagy koordináltan indulnak és egy az egyben veszik fel a harcot a fideszes jelöltekkel szemben. Az, hogy ez majd hogy történik meg, az országos elnökségeknek kell eldönteniük egymás között. Kiválasztják a legalkalmasabb jelölteket, vagy akár előválasztás lesz.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink