2017. szeptemberétől mérik új módszerrel a dízelautók károsanyag-kibocsátását

Megállapodtak az uniós tagállamok képviselői, 2017. szeptember 1-jétől új módszerrel mérik majd a dízelautók károsanyag-kibocsátását – közölte szerdán az Európai Bizottság. 

A brüsszeli testület üdvözölte a tagállami egyezséget, amelynek értelmében két év múlva már valós vezetési körülmények között, és nem laboratóriumban végzett mérések eredménye alapján dől majd el, kaphat-e típusengedélyt bármilyen dízelautó.

Az amerikai hatóságok nemrég derítettek fényt arra, hogy a német Volkswagen több millió autót látott el olyan szoftverrel, amely érzékelte a mérés körülményeit, és a teszteken az autó így valóságos nitrogén-oxid-kibocsátásának csak a töredékét produkálta; magyarán csalt a vizsgán.

Közleményében a bizottság hangsúlyozza, hogy „időről időre figyelmeztetett”, hogy a laboratóriumi tesztek eredményei nem esnek egybe a valósággal, és „nagyon keményen dolgozott” azon, hogy ezt feltárja. A Financial Times egy, a birtokába jutott levélre hivatkozva pár napja azt írta, a bizottság két éve tud arról, hogy egyes autógyártók csalnak a teszteken, mégsem történt semmi. Az új mérési módszer egyébként nem csak a dízelautókra, hanem minden járműre vonatkozik, de a botrányban a gázolajos motorok érintettek.

A bizottság közleményéből kiderül, hogy miután a laboratóriumi méréseken és a valós körülmények között kapott eredményeket a jelenleg gyártott motorok esetében műszakilag nemigen lehet azonos szintre hozni, ezért gyakorlatilag új határértékekről is megállapodtak a tagállamok.

2017 szeptemberétől a valós körülmények között mért számok 110 százalékkal haladhatják meg a laboratóriumi mérés eredményét, 2020 januárjától pedig egy autó valós körülmények között másfélszer termelhet több káros anyagot, mint a laborban. A bizottság hozzáteszi: jelenleg ez a különbség átlagosan 400 százalék.

(hirado.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink