22 milliónkba került minden egyes migráns megállítása a határon

Emellett azért a tavalyi évben 367 embernek adták meg a nemzetközi védelem valamilyen formáját, azaz ennyien érkezhettek Magyarországra menekültként, oltalmazottként vagy befogadottként.

Több mint 22 millió forint határvédelmi kiadás jutott tavaly minden egyes illegális bevándorló megállítására – írja a Népszava a rendőrség honlapján szereplő migrációs adatokra, valamint az ORFK információira hivatkozva.

A rendőrség 2018-as költéseinek a negyede (146 milliárd forint) határvédelmi, határrendészeti feladatok ellátására ment el. Nem csak a déli határszakaszon, de főleg az ottani védelem ráfordításait jelentik.

A hatóságok szerint tavaly összesen 6432 embert fogtak el vagy fordítottak vissza illegális határátlépés miatt. Közülük 1691-en az ország területére sem léphettek, a többieket magyar területen, a határ közelében fogták el, majd kísérték vissza Szerbiába.

E hatalmas „tömeg” feltartóztatása került 146 milliárdnyi adóforintunkba, ez azt jelenti, hogy minden egyes menekülttel szembeni intézkedésre 22 millió forint jutott. Jó túlórapénz lenne ez a rendőröknek, ám gondolhatjuk, nem ők gazdagodtak belőle.

Mindemellett 2018-ban 367 embernek adták meg a nemzetközi védelem valamilyen formáját, azaz ennyien érkezhettek Magyarországra menekültként, oltalmazottként vagy befogadottként. Vagyis, ők lehettek azok, akik „udvariasan kopogtattak”.

Mint például Nikola Gruevszki.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink