Egy román nő forgalommal szemben haladt az M0-n

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. december 31-én 2 óra körüli időben több bejelentés érkezett arról, hogy az M0-ás autóúton, a Megyeri-híd irányába egy jármű a forgalommal szemben halad.

A bejelentés követően több rendőri egység is azonnal a helyszínhez, valamint a környező kihajtókhoz indult, miközben újabb bejelentés érkezett arról, hogy Üllő térségében a szabálytalanul forgalommal szemben haladó jármű egy kamionnal ütközött, azonban a helyszínről továbbhajtott. Az eset során személyi sérülés nem történt.

A nőt több rendőr kísérelte meg megállítani, melynek során összeütközött egy megkülönböztető jelzését használó szolgálati személygépkocsival. Személyi sérülés ebben az esetben sem történt.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 36 éves román nővel szemben közúti veszélyeztetés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A rendőrök a nőt őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatásának indítványozását.

(police.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

18 éve hunyt el Somlyó György Kossuth-díjas és többszörös József Attila-díjasmagyar költő, író, esszéíró, műfordító, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.

Tovább »

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább olvasom »