Megyei találkozót tartott a Jobbik IT

[ad 1]

Január 9-én, szombaton megtartotta a Jobbik Ifjúsági Tagozata a második megyei találkozóját Szegeden. A Csongrád megyei Ifjúsági Tagozatok közül Makó, Hódmezővásárhely, Mórahalom, Kübekháza és a vendégeket fogadó Szegedi IT vett részt a találkozón. Néhány szervezet a rossz időjárás miatt nem tudott eljönni.

12376815_923347681067323_8863975434773785827_n

A találkozó reggelén a szegedi IT kora reggel nekilátott és együtt főzött a megyei tagozatok részére. A megmaradt ételt a mai nap folyamán jótékony célból felajánlották az Alsóvárosi Ferences Plébánia szegény konyhájának részére.

A közös ebéd után három előadás következett. Kovalcsik Tamás a gerrymandering hatás vizsgálatáról tartott prezentációt, Rácz Tibor választókerületi elnök „A Jobbikról a kezdetektől” címmel, végül Baráth Tamás  az „Erdészek napjainkban” címmel tartotta meg előadását.

Napjukat ezután a Megyeháza előtti doni hősökről megemlékező szobornál folytatták, ahol Zeitler Ádám, a Csongrád megyei Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke tartott beszédet a doni-katasztrófa magyar áldozatairól, hőseiről.

A napot billiárd versennyel zárták. 

[ad 2]

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink