Farkas Éva is gyűjtötte az aláírásokat – na nem a makói szülészetért

Makó polgármestere péntek reggel a piacnál gyűjtötte az aláírásokat az ellenzék ellen. Erről saját Facebook oldalán számolt be:

A makóiak ,,nem a pártpolitikai csatározásokra, a kicsinyes ellentétekre [fognak emlékezni] hanem arra, kinek volt fontos csak Makó, kinek volt fontos a békés, nyugodt építkezés” – mondta 2019-ben, 10 nappal újraválasztását követően Farkas Éva. Ehhez képest most pártutasításokat hajt végre, aláírást gyűjt az ellenzék ellen, miközben például másfél éve nem lehet Makón szülni a kismamáknak.

,,Bízunk benne, hogy ez is majd rendeződni fog”

– ez volt a legutolsó nyilatkozata Makó polgármesterének a makói kórház szülészet-nőgyógyászati osztályáról, tavaly szeptemberben.

Ebből az esetből is látszik, melyik a fontosabb: kiállni a makóiakért, vagy pártutasításokat végrehajtani.

Mint azt megírtuk, a Fidesz aláírásgyűjtésének semmilyen következménye nem lesz az ország irányítására nézve. Két okból lehet hasznos számukra: egyben tartja, feltüzeli a fideszes támogatókat, valamint neveket és telefonszámokat szerezhetnek a Kubatov-listához.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink