? ? Elbúcsúztatták a szurkolók a Makó FC-t

Mint az ismert, az önkormányzat bejelentette, nem tudják fenntartani a stadiont. Ennek hírére a csapat visszalépett az NB3-as bajnokságtól. A drukkerek elbúcsúztatták a fiúkat vasárnap délután. Bár meghívták, Farkas Éva polgármester nem volt jelen az eseményen és a városvezetést sem képviselte senki.

,,Ebben a városban mindig volt foci és összefogás” – mondta egy idősebb drukker a másiknak, miközben helyet keresett magának a stadion lelátóján. Ha félprofi csapat nem is lesz, az összefogásra nem lehet panasz, ugyanis fiatalok és idősek, nemtől függetlenül kilátogattak a pályához vasárnap, hogy közösen elbúcsúztassák a csapatot, akik egy rövid nyílt edzést mutattak be.

A jelenlévőknek Keresztúri Márk a Lángszórós Alakulat képviseletében arról beszélt: amikor megjelent a szomorú hír, megbeszélést folytattak a várossal és a csapat vezetésével. A drukkerek több alternatívát is felajánlottak, valamint elmondása szerint a játékosok lemondtak volna a juttatásuk egy részéről, öltöztek volna a faházakban gáz- és villany nélkül, de nem volt rá fogadókészség.

Keresztúri tájékoztatása szerint a SZVSE is felajánlotta a segítségét, hiába. A vasárnapi akció célja az volt, hogy méltó módon búcsúzzanak a csapattól, úgy, ahogy ők szolgálták őket. ,,Ez lesz az utolsó szurkolás egy ideig” – tette hozzá.

A csapat vezetésének múlt heti tájékoztatása szerint mindenképpen megpróbálják megtartani az utánpótlást, a megye II-es és megye III-as capatot.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink