A nap témája: Nehéz a forintnál rosszabbul teljesítő devizát találni

Az elmúlt hetekben megroppant a forint, csütörtök délelőtt már újabb rekordot állított fel a 434 forintos euróárfolyammal. Ennek oka a magas energiaszámlák devizaigénye és persze az MNB által leállított kamatemelési ciklus.

A Portfolio most azt nézte meg, hogy a forint miként teljesít a régióban, illetve világviszonylatban. Az ebből levont konklúziók egyike, hogy a lengyel zlotyval és cseh koronával szemben is egyre rosszabbul néz ki a magyar deviza. Január óta a forint több mint 17 százalékkal zuhant az euróval szemben, a zloty közben 5,5 százalékot veszített, a korona eközben még erősödni is tudott.

A magyar fizetőeszköz csak az elmúlt egy hónapban 9,1 százalékos gyengülést produkált a lengyel fizetőeszköz 3,2 százalékos vesztesége és a cseh korona stagnálása mellett.

A forint a dollárral szemben is csúnyán elbukott: az év eleje óta a forint 37,5 százalékkal értékelődött le a dollárral szembeni árfolyamát nézve. A lap szerint

lassan nehéz olyan devizát találni, amivel szemben a forint nem ér el újabb történelmi mélypontokat.

A forint mélyrepülését csak az argentin peso és a török líra tudta felülmúlni, az előbbi az idén 45 százalékos beszakadásával toronymagasan nyert.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »