Kovács Sándor külkapcsolati tanácsnok is lehet

Farkas Éva Erzsébet polgármester Kovács Sándor önkormányzati képviselőt, idősügyi tanácsnokot, a Makovecz Imre Bizottság elnökét javasolja, hogy legyen külkapcsolati tanácsnok. A kinevezésről a szerdai testületi ülésen szavaznak.

A legutóbbi testületi ülésen szóba került, hogy a koronavírus, majd a gazdasági válság miatt a testvértelepülési kapcsolatok személyes találkozásokat jelentő eleme alább hagyott. Most a külkapcsolatai tanácsnoki tisztség betöltésére a polgármester Kovács Sándort javasolja.

Azzal indokolja a személyét, hogy régóta képviselő, így számos településsel jó kapcsolatot ápol és széleskörű ismeretséggel rendelkezik. Mivel ő már idősügyi tanácsnok is, az önkormányzati rendeletet úgy módosíthatják, hogy csak egy betöltése után legyen jogosult a bruttó 50 ezer forintos tanácsnoki díjra.

Ha szerdán megszavazzák, Kovács Sándor feladata lesz a ,,széleskörű kapcsolat fenntartása a testvérvárosokkal”, továbbá az ,,önkormányzat és a testvérvárosok közötti információáramlás elősegítése” és részvétel Makó és a testvérvárosok közötti koncepciók, döntések előkészítésében.

(Fotó: Kovács Sándor átveszi képviselői megbízó levelét 2019. október 23-án.)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink