A csanádpalotai önkormányzat 13 millió forintot költött el egy eredménytelen közbeszerzésre

Korábbi cikkeinkben megírtuk, hogy Csanádpalota költségvetési rendeletet sem tud módosítani „jogszerűen”, de most kiderült, hogy a művelődési ház felújításával kapcsolatos pályázattal is komoly problémák vannak.

A Makói Városi Televízióban Perneki László nyilatkozta, hogy megindították a művelődési ház felújításával kapcsolatban a közbeszerzési eljárást és lassan kezdődhet a felújítás.

Valójában a közbeszerzési eljárást visszavonta az önkormányzat.

Tehát elrontottak valamit, esetleg nem is érkezett ajánlat, vagy csak nem megfelelő. Egyébként nem könnyű az ajánlattevők helyzete, hiszen a pályázat befejezéséig alig 5 hónap van. Az árak mennek feljebb, de a pénz csak fogy.

Sorba vettük, mennyit is költöttek el az eredménytelen közbeszerzésre és egy újabb pályázati kudarcra.

Először 2022. augusztus 08.-ai testületi ülésen készítettek egy tanulmánytervet 800 ezer forintért.

Ezt követően kiválasztották a közbeszerzési tanácsadót, aki az eljárást lefolytatja. Az önkormányzattal megbízási szerződésben álló ügyvéd nyerte el a „versenyeztetést”. A 2022. október 5.-ei jegyzőkönyv alapján közel 2,5 millió forintért.

Ugyanezen ülésen műszaki ellenőrt is választottak több, mint 3 millió forintért.

A 2022. november 9-i ülésen pedig a már említett áttervezésre választották ki ugyanazon szereplőket, mint akik az eredeti terveket készítették Perneki László akkori alpolgármesternek 15 millió forintért. Persze most sem ingyen hanem több, mint 6,5 millió forintért.

Amennyiben a fenti számokat nézzük több, mint 13 millió forintot költöttek el csak erre a pályázatra, hogy az egyik képviselő szavaival éljünk „kopácsolást” hallhassanak a palotaiak. Az eredményt még a Makói Városi Televízióban is beharangozták, de nézzük a végkifejletet.

A közbeszerzéseket a kozbeszerzes.hu weboldalon keresztül lehet megtekinteni és nyomonkövetni. Az adatbázisban pedig az aktuális közbeszerzési kiírásokat és nyerteseket is meg lehet találni. Amennyiben tüzetesebben vizsgáljuk, megtaláljuk a Csanádpalotai közbeszerzési kiírást és azok módosításait.

Az első kiírásnál a határidő 2023. január 16.-a volt, melyet módosítottak 2023. január 30. napjára valószínűleg érdeklődés hiányában. Amennyiben megnyitjuk, a felületet az alábbi kiírást találjuk:

A csanádpalotaikat mikor akarják tájékoztatni arról, hogy több, mint 13 millió forintot dobtak ki az ablakon egy visszavont közbeszerzési eljárásra?

Jelen esetben egy majd 300 milliós pályázat sorsáról beszülünk, mellyel megújulhatna a művelődési ház. Viszont, ha egy egyszerű közbeszerzési eljárást nem tudnak véghezvinni mit szeretne a polgármester az ipari parkkal.

Ugyanis egy testületi ülésen elhangzott, hogy a pályázati forrást költik, amire engedélyt kaptak, de akkor újabb 13 millióval csökkent az építkezésre szánt összeg. A műszaki tartalmat jelentősen csökkentették, de többlet támogatás nélkül nehezen valósulhat meg a pályázat. A képviselők által választások előtt beharangozott támogatások pedig továbbra is elmaradnak. Mi lesz a várossal, ha vissza kell fizetni 300 millió forintot? Ha így lesz, akkor az eddig elköltött részt saját zsebből, pontosabban az adófizetőkéből kell visszaadni majd.

Az előző vezetés alatt büntetésben volt a város, nem nagyon kapott pályázati forrást, ennek ellenére történtek előremutató fejlesztések. Most se pályázat, se támogatás, se saját fejlesztés.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink