A Duocor-Makói SVSE sakk szakosztályának első számú csapata a 2003-2004-es bajnoki évad óta folyamatosan képviselteti magát a legprofesszionálisabb első osztályban.
– A 2022-2023-as évadban az első forduló kivételével – az MTK Budapest ellen, ahol gyakorlatilag alig ment a játék és csuklóink sem melegedtek be – abszolút elégedettek vagyunk a makói csapat teljesítményével – tájékoztatta a Makói Csípőst Horváth Zsolt, a szakosztály ügyvezető elnöke.
A 2. fordulóban a tabella jelenlegi első helyezettje, azaz a paksi gárda ellen már jobban érezték az erőt a játékunkban és úgy szenvedtek 8-4 arányú vereséget, hogy egy teljes pontot bent felejtettek az ütközetben. Ezt követően a 3. és a 4. fordulóban a Viadukt-Biatorbágyra és a budapesti Dr. Hetényi Géza riválisaikra mértek vereséget. Ezt követte az 5. fordulóban a tavalyi ezüstérmes Kőbánya csapata ellen egy őrületes 6-6 eredmény, ahol is emberhátrányban érték el a döntetlent.

Ezekkel az eredményekkel felugrottak a tabella 4. helyére, igaz a mögöttük helyet foglaló három csapat egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
Az eddigi legjobb makói pontszerző Mihók-Juhász Barbara, aki az 5 játszmából 4,5 pontot gyűjtve félelmetes tempót diktál a sakktáblán. Barbara férjével, Mihók Olivér nemzetközi nagymesterrel együtt, aki egyébként a csapat éltáblása, közösen tovább készülnek a soron következő nehéz mérkőzésekre a Nagykanizsa és az Ajka csapatai ellen.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |