A csirkefarhát is hatósági áras lesz

Orbán Viktor tegnap kifelejtette a csirkefarhátat a felsorolásból – mondta el Gulyás Gergely a mai kormányinfón. Így tehát nem hat, hanem hét termék nevét kellett volna megjegyeznie Orbán Viktornak, ezek szerint nem sikerült. Vagy csak a később ismerték meg a kontroll/célcsoport véleményét.

Orbán Viktor miniszterelnök tegnap kijött egy teremből, ahol állítása szerint kormányülés zajlott, majd odaállt egy kamera elé, és egy percig beszélt. Minden konkrétum nélkül annyit közölt, hogy hat élelmiszertermék (kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell, 2,8%-os tehéntej) esetében beavatkoznak, és ezeknek az árát a tavaly október 15-ei szintre kell visszaállítani február elsejétől.

Ezenkívül nem mondott semmit, így például a vidéki kisboltok tulajdonosai is feszülten várhatták az estét, hogy a Magyar Közlönyből kiderüljön, hogyan termeljék ki a veszteségüket, mik lesznek az árstop szabályait. De nem jelent meg új szabályozás. 

Majd ma reggelre sem írtak semmit az árstopról a Magyar Közlönyben, és a csütörtöki kormányinfón sem hallottunk számokat, maximum annyit, hogy megbüntetik a boltosokat, ha a saját veszteségüket valahogy kompenzálnák, vagy nem csökkentenék az árakat.

Mert a kormány nem szándékozik pénzt adni a magyar kis és középvállalkozásoknak a három hónapig tartó árstop alatt. 

Szerinte közös a teherviselés, és mivel a kormányzat szerint a kiskereskedelmi profit egy évben 140-150 milliárd forint, akkor az árstop jelentette intézkedés 20 milliárdos költsége nem jelenthet problémát. 

Ennek szerinte az sem mond ellen, hogy a kenyér árát csak azért nem szabályozzák, mert ezzel a pékeket hozták volna lehetetlen helyzetbe, ezt nem akarta a kormány bevállalni. 

Az áfacsökkentést sem merte bevállalni a kormány, mert Gulyás Gergely szerint már nincs mozgástere Orbán Viktoréknak. 

S akkor a végére a legjobb: Gulyás Gergely szerint Orbán Viktor tegnap kifelejtette a csirkefarhátat az árstopba bevont termékek közül.

(alfahir.hu nyomán)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

102 éve született Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész.

Tovább »

Letették a kínai csomagolóüzem alapkövét Makón

Csomagolóanyag-gyárat épít a hongkongi hátterű Benepack Hungary Kft. Makón az ipari parkban, a 65 millió eurós (25,3 milliárd forintos) beruházás alapkövét kedden tették le. A következő 12 hónapban elkészül az üzemet kiszolgáló infrastruktúra, a gyár pedig 2024 szeptemberében működésbe állhat.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A Jobbik továbbra is határőrt követel a kerítés mellé

A Jobbik már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a migrációs helyzet hosszú távon komoly kihívások elé fogja állítani hazánkat, ezért hosszú távú megoldásra van szükség. A kormány azonban erről nem gondoskodott, sőt átverte a magyar embereket – írja közleményében az ellenzéki párt.

Tovább olvasom »