A Csongrád megyei közgyűlés fideszes elnöke összeférhetetlen volt, amikor kinevezték

Gémes László a Kurca TV-t üzemeltető „Kurca-Völgye” Szegvári Környezet-, Víz és Természetvédelmi Egyesület elnöke volt – méghozzá a megyei közgyűlés megalakulásakor is, bár korábban ennek ellentmondóan nyilatkozott – közölte az Átlátszó. Ismeretes, hasonló összeférhetetlenség miatt zárták ki korábban dr. Kiss Attila, jobbikos politikust a testületből, mivel az törvénysértő. Gémest egyébként a Kurca TV-nél a fia követte.

Gémes László korábban Szegvárt vezette, Szentesen indult polgármesternek, de kikapott. Gémes Lászlóról korábban az is kiderült, hogy

úgy szavazott a jobbikos dr. Kiss Attila kizárásáról, hogy valójában ő is érintett volt.

Az oknyomozó portál felidézte: a Csongrád Megyei Közgyűlés méltatlansági okra hivatkozva kizárta a jobbikos megyei önkormányzati képviselőt, mivel a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény hatálya alá tartozó sajtótermék kiadójának a vezetője volt. Gémes László a Kurca TV-t üzemeltető „Kurca-Völgye” Szegvári Környezet-, Víz és Természetvédelmi Egyesület elnöke volt a kizárásról történt szavazás idején.

Ez azt jelenti, hogy

a Kurca TV egyesülete médiaszolgáltató, az NMHH listájában szerepel. A médiaszolgáltató média-tartalomszolgáltató, a törvény szerint pedig ugye – ami miatt a jobbikos Kiss Attilát kizárták – önkormányzati képviselő nem lehet médiatartalom-szolgáltató ügyvezetésének tagja. Az egyesület ügyvezetése az elnökség, az egyesület elnöke Gémes László, ami, levezetve, ugyanúgy összeférhetetlen.

Gémes akkor azt is írta, 2019. március 9. óta nem elnöke a Kurca-völgye Egyesületnek. De ennek akkor még nem volt nyoma. A legfrissebb bírósági adatok szerint valójában november 18-án történt változás.

Gémes László 2019. november 20-ig volt az egyesület elnöke, addig a napig fennállt nála is az összeférhetetlenség. Ezt nem jelezte az októberi alakuló ülésen.

Ugyanakkor a törvény lehetőséget ad a képviselőknek, 30 napon belül megszűntessék az összeférhetetlenséget, amit végül sikerült is Gémesnek megtenni.

Az Átlátszó teljes cikkét itt lehet elolvasni.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink