A királyhegyesiek szerint koholmány az óvodásokat bántalmazó dél-alföldi óvónő elleni vád

Mint azt megírtuk, a Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal az óvónővel szemben, aki fegyelmezési céllal legalább 9 óvodást bántalmazott, volt akit többször is.

Az ügyészségi közlemény szerint volt, akit megpofozott, nyakon ütött, megütött. A kiváltó okok között szerepelt többek között az, hogy az óvodás dülöngélt a székkel, ebédlőasztalnál nevetgélt, nem figyelt a vádlottra, nem tudott elvégezni egy feladatot, ballagási próbán nem megfelelően táncolt vagy mert nem kért főzeléket.

A faluban élő szülők azonban kifejezetten szeretik az óvónőt, szerintük nem bántotta a kicsiket. A TV2 Tényeknek egy nagyszülő elmondta:

,,Ismerem őt, amióta idekerült. Az én unokám is ott volt a vezetése alatt. Én csak jót tudok rá mondani”

Egy másik nyilatkozó úgy véli, összefogtak az óvónő ellen:

Szerintem más pályázik a helyére

– jelentette ki.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink