A kormány elengedte a hazai oktatás kezét – a parlament elé vonulnak a pedagógusok

A demonstrációt első körben a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) hirdette meg, miután az elmúlt hetek tárgyalásai nem vezettek eredményre. A szakszervezet szerint a kormány a tárgyalások során nem vette figyelembe a szakszervezetek véleményét, kényük-kedvük szerint változtatják a törvényeket. A minisztérium szerint semmi más nem áll a háttérben, csak Soros György. 

A PSZ elnöke, Szabó Zsuzsanna még szeptember végén jelentette be, hogy a kormánynak a magyar közoktatás napjáig van ideje, hogy teljesítse a szakszervezet követeléseit.

Ezen követelések voltak:

  • pedagógus óraszámok csökkentése, minden iskolai dolgozóra
  • pedagógus és nem pedagógus végzettségűre – egyaránt kiterjedő béremelés
  • a bérek vetítési alapjának minimálbérhez kötése
  • túlmunkák kifizetése
  • kiszámítható jogalkotás

A pénteki sajtótájékoztatón Szabó Zsuzsanna, a PSZ elnöke elmondta, a demonstrációról azután döntöttek, hogy a szakszervezetnek és a kormánynak a pedagógusok béremeléséről és a munkaterhek csökkentéséről folytatott tárgyalásai a szakszervezet által adott  határidőig nem vezettek eredményre.

Mint mondta, arra a következtetésre jutottak, hogy

a kormány részéről nincs elég politikai akarat az oktatás problémáinak megoldására.

A szakszervezet elnöke szerint a pedagógusok többsége azért hagyja el a szakmáját, mert úgy érzik nem foglalkozik velük a kormányzat. Kilátástalannak érzik a helyzetüket, ráadásul a szakmai és az erkölcsi megbecsülést sem kapják meg.

A pedagógusok jelentős része rövidesen nyugdíjba megy, lassan nem lesznek pedagógusok, akik taníthatnák gyerekeinket

– mutatott rá.

Emlékeztetett, hogy a szakképzésben dolgozó oktatók a napokban veszítették el a közalkalmazotti státusz jogbiztonságát, mindezt úgy, hogy a törvény elfogadása előtt semmilyen szakmai egyeztetésre nem volt hajlandó az illetékes minisztérium.

Az eseményen résztvevő szakszervezetek, mint jelezték, ha a tüntetés után sem változik semmi, akkor januárra sztrájkot terveznek. Igaz a tavalyi év folyamán a PDSZ már kezdeményezett sztrájkot, akkor azonban a kormány a tankerületek részéről úgy akadályozta meg a széleskörű sztrájkot, hogy elhúzták a még elégséges szolgáltatásokról szóló tárgyalásokat.

A PDSZ álláspontja az, hogyha a sztrájkot semmilyen módon nem lehet megtartani, akkor kizárólag a polgári ellenállás vezethet eredményre.

EMMI: Soros György

Közleményt adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma abból az alkalomból, hogy november 30-ra tüntetést szerveztek a pedagógus-szakszervezetek. A minisztérium szerint semmi más nem áll a háttérben, csak Soros György.

„A pedagógus és más szakszervezetek által ma bejelentett tüntetés, ismét az ellenzék és a Soros-hálózat politikai céljait, nem a pedagógusokat, pláne nem a gyermekeket szolgálja. Ugyanazok a szakszervezetek készülnek jövő héten tüntetésre, akik eddig is minden ellenzéki és Soros-hálózat által szervezett akció mögé beálltak. Most is ezt teszik, a Soros-hálózat háromnapos tüntetéséhez csatlakoznak. Az oktatásba, az iskolák fejlesztésére, a pedagógusok bérére, a diákok és szüleik támogatására ma minden eddiginél több pénz megy. A pedagógusok voltak az elsők, akiknek átfogó béremelési program indult, átlagosan 50%-kal emelkedett a pedagógusok bére és jövő januártól a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére további átlagosan 30%-kal emelkedik, ez a pedagógusoknak egyértelműen jó, azt megértjük, hogy a szakszervezeteknek nem jó, a szakszervezeteknek azzal van bajuk, hogy az érintettek a munka törvénykönyve hatálya alá, rugalmasabb foglalkoztatási körülmények közé kerülnek majd, és ez a szakszervezeteknek nem jó.”

(alfahir.hu nyomán)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink