A makói-vásárhelyi kórházban 118 ágyat kell szabaddá tenni a covidos betegeknek

Kásler Miklós miniszter utasításba adta, hogy a kórházi ágyak húsz százalékát ki kell üríteni – tudta meg a Magyar Hang. A lap birtokába került dokumentum szerint ez 118 ágyat érint a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központban.

Nagyságrendileg akkora kórházi kapacitás felszabadítását rendelte el a súlyos koronavírusos betegek részére Kásler Miklós november 15-től, amekkorára a harmadik hullám csúcsán volt szükség. A dokumentum rögzíti, országszerte az államilag finanszírozott 60 465 kórházi ágyak húsz százalékát, 12 093 ágyat kell biztosítani súlyos koronavírusos betegek számára. Ezen helyek tíz százaléka, 1209 ágy ITO-n, vagyis az intenzív osztályokon kell, hogy rendelkezésre álljon.

Kásler Miklós utasítása szerint november 15-től az ápolást igénylő koronavírusos betegeket országszerte 30 kórház, klinika fogadja, ebből hét a fővárosban található. Ismét megnyitja kapuit a kiskunhalasi mobil járványkórház is.

A mostani utasítás fontos pontja, hogy az egészségügyi szolgáltatók újranyitásával kapcsolatos, májusban hozott rendelkezéseket visszavonta a miniszter. Ennek értelmében november 15-től az azonnali egészségügyi ellátást nem igénylő beavatkozásokat el kell halasztani, illetve ismét leállnak a szűrővizsgálatok.

A táblázat szerint a makói-vásárhelyi kórházban 118 ágyat kell szabaddá tenni. Ebből 12-nek intenzív osztályon kell lennie:

Emlékezetes, a tavaly tavaszi kórházkiürítés kapcsán Mágori András, makói és megyei fideszes önkormányzati képviselő azt mondta, ,,nagyon sokan a kórházban parkoltatják idős hozzátartozójukat” és ,,azok sivalkodnak most a legjobban, hogy pár hétig, hónapig gondoskodni kell róluk.”

Akkor egyébként csak Makón 124 ágyat kellett felszabadítani, az egész intézményben pedig 295-300 ágyat.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink