A nap témája: 15%-os inflációval számol a kormány jövőre

Szerdán tárgyalja a kormány a 2023-as költségvetés módosítását és csak annyit lehet tudni, hogy az év végéig valamikor megjelenik, de a Portfolio tudósítása szerint néhány részletet kedden azért elárult Varga Mihály pénzügyminiszter.

Például kiderült:

  • a helyreállítási források kifizetése a Bizottságtól függ, de abban bíznak, hogy az első félévben érkezhetnek ezek a források,
  • az agrártámogatások viszont biztosan jönni fognak,
  • 15 százalékos inflációval számolnak 2023-ban átlagosan (ezt lehetett már sejteni abból, hogy ennyi lesz a 2023-as nyugdíjemelés),
  • éves szinten nem lesz recesszió, 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak,
  • változatlanul 3,5 százalékos GDP-arányos hiányt várnak,
  • nincs még döntés a babaváró hitelről és az otthonfelújítási támogatásról, de még az idén bejelentenek a családtámogatásokkal kapcsolatos intézkedéseket.

Az december elején derült ki, hogy a kabinet a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva felhatalmazta magát arra, hogy az országgyűlés jóváhagyása nélkül is átírhassa a költségvetést.

A parlament eredetileg július 19-én fogadta el a 2023-as költségvetést, de az már szeptemberre biztos lett, hogy az infláció és a gazdasági visszaesés sokkal nagyobb lesz a vártnál, ezért a kormánynak gyakorlatilag egy teljesen új büdzsét kell összeraknia.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Már a makói Sparban is elérhető a Munch-ételmentés

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez – írja közös közleményében a SPAR Magyarország és a Munch Europe.

Tovább »

📺 Makói nagycsoportos ovisok a biztonságos közlekedéssel ismerkedtek

Május 16-án indított útjára egy 10 állomásos road-showt a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet, az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával. Ennek részeként nagycsoportos óvodások számára szerveznek közlekedésbiztonsági programokat, ma a hetedik helyszínre érkeztek, Makóra.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: A hét elején még esőre számíthatunk

Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot

Tovább olvasom »