A nap témája: 2015 óta több mint két és félszeresére drágultak a lakások

Az első negyedévi 8,9 százalékról a második negyedévre 6,3 százalékra mérséklődött a használt lakások árának növekedése, míg az újak drágulása 6,6 százalékról 3,3 százalékra lassult. Az előző év azonos időszakához mért lakásár-emelkedés 23,7 százalékot ért el – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Lakásár-index című második negyedévi kiadványából.

Ilyen mértékű, négy negyedév alatt bekövetkező drágulásra még nem volt példa a megfigyelések kezdete óta

– hívta fel a figyelmet a jelentés.

Az újabb áremelkedés növekvő infláció és romló hitelezési feltételek mellett következett be. Az új lakások építésére és vásárlására folyósított lakáshitelezés még bővült az év első felében, ám a használt lakásoknál már lassulás mutatkozott: itt a folyósított hitelek száma negyedével, összege 5,0 százalékkal csökkent – jegyezte meg a KSH.

A 2015-ös bázisidőszak óta több mint két és félszeresére drágultak a lakások mindkét részpiacon: a használt lakások árindexe 251,4 százalék, az újaké 259,1 százalék volt az idei második negyedévben. Az új és a használt lakások összevont árindexe pedig elérte a 252,8 százalékot.

Az első fél évben a lakások átlagos ára 47,8 millió forint volt, 1,8 millióval több, mint az elmúlt évben. Az átlagos négyzetméterár 804 ezer forint, 85 ezerrel több, mint 2021 átlagában.

Budapesten a fajlagos ár átlaga meghaladta az 1 millió forintot, 15 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Még drasztikusabban nőttek az árak vidéken: a megyeszékhelyeken és a kisebb városokban az átlagos újlakásár egyaránt 18 százalékkal haladta meg a 2021. évit.

Ugrásszerű volt a drágulás Debrecenben, Győrben, Szegeden. Siófokon az árak már utolérték a fővárosiakat, ugyanakkor Nyíregyházán a fajlagos ár még nem érte el az 500 ezer forintot – derül ki a KSH összefoglalójából.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

A legtöbb Spar sem nyit ki szenteste napján

A karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében a SPAR Magyarország december 24-én az INTERSPAR-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő SPAR és City SPAR szupermarketeket kivéve zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét.

Tovább olvasom »