A nap témája: A drágaság továbbra is marad, csak a mértéke csökkent egy kicsit

A Fidesz-kormány elérte, hogy már az októberi inflációs adat kapcsán beindulhasson a sikerpropaganda, mivel a pénteken kijött számok szerint 9,9 százalék volt a drágulás tavalyhoz képest, ami technikailag éppen már egy számjegyűnek számít.

A KSH mérése szerint az árak októberben már csak 9,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

Az élelmiszerek ára 10,4 százalékkal emelkedett, ezen belül a cukor drágult leginkább, 54,4 százalékkal, a csokoládé, a kakaó és az üdítők 23,8 százalékkal lettek drágábbak. A statisztika szerint olcsóbb lett a tojás (16,9%), a liszt (15,4%) a sajt (6,4%) és a margarin (4,2%).

A KSH azt is hangsúlyozza, hogy az élelmiszerek átlagosan 0,1 százalékkal kevesebbe kerültek, mint szeptemberben. A lakosság valószínűleg nem így érzi.

A beszámoló szerint a háztartási energia 16,1 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a gáz 33,5, az elektromos energia 3,4 százalékkal kerül kevesebbe, de ez csak statisztikai trükközés, mivel egy forinttal sem kerül kevesebbe a fogyasztóknak egyik sem, pedig a világpiacon estek az árak. A tűzifa viszont 5,4 százalékkal, a palackos gáz pedig 4,7 százalékkal drágult, tehát megint a szegények jártak a legrosszabbul.

Az üzemanyagárak 30,2 százalékkal drágultak 2022 októberéhez képest, és a jövő januári jövedéki adó emelése miatt újabb áremelkedési hullám várható. Az autópálya-használat, az autóbérlés és a parkolás egyaránt 21,3 százalékkal nőt tavalyhoz képest. A jelenlegi adat szerint azok is jól járnak, akik tömegközlekedéssel járnak dolgozni, iskolába, mivel ez papíron 21,7 százalékkal kevesebbe került, mint tavaly októberben. A szeszes italok, dohányáruk ára 11,6, ezen belül a szeszes italoké 13,7 százalékkal nőtt.

Európában 2,9 százalékos volt az októberi infláció, ami a magyar adat harmada. Az eurózónában októberben átlagosan 2,9 százalékkal nőttek egy év alatt az árak, vagyis a magyar infláció ennek még mindig a háromszorosa.

Az utánunk legrosszabbul teljesítő Szlovákiában 7,8, jó-rossz példaként állandóan felhozott Ausztriában 4,9, a hazánkat régen lehagyó Szlovéniában 6,6, Horvátországban pedig 6,7 százalékos inflációt mértek.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Interaktív táblákkal gyarapodott a makói Návay iskola

Tegnap, Mikulás napján 10 darab okostáblát kapott a fenntartótól a Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium, ezzel lényegében megközelítették a 100 százalékos ellátottságot. A jó hírről csütörtökön sajtótájékoztatón számoltak be.

Tovább »

A legtöbb Spar sem nyit ki szenteste napján

A karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében a SPAR Magyarország december 24-én az INTERSPAR-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő SPAR és City SPAR szupermarketeket kivéve zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A legtöbb Spar sem nyit ki szenteste napján

A karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében a SPAR Magyarország december 24-én az INTERSPAR-okat és egyes bevásárlóközpontokban lévő SPAR és City SPAR szupermarketeket kivéve zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét.

Tovább olvasom »