A nap témája: A gyerekek mentális állapotán sokat rontott a járvány

A koronavírus-járvány világszerte rontott a gyerekek és fiatal felnőttek mentális állapotán, amelyre sokkal több figyelmet kell fordítania a kormányoknak – figyelmeztetett kedden közzétett jelentésében az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

,,A pandémia következményei jelentősek, de ez csak a jéghegy csúcsa: már a vírus előtt is nagyon sok gyerek küzdött egészségügyi vagy pszichés problémákkal, amelyekre nem fordítottak elég figyelmet” – szögezte le Henrietta Fore, az UNICEF igazgatója.

A kiskorúak mentális állapotát vizsgáló jelentés összeállítói szerint minden hét, 10 és 19 év közötti gyerek közül egy diagnosztizált mentális zavarral küzd, évente pedig közel 46 ezer tinédzser követ el öngyilkosságot, amely így egyike az öt leggyakoribb halálozási oknak ebben a korcsoportban.

A szervezet szerint a helyzet sokat romlott a járvány alatt, részben a karanténintézkedések miatt.

A korlátozások hétből legalább egy gyereket közvetlenül érintettek, és több mint 1,6 milliárd gyerek oktatását vetették vissza

– teszik hozzá, kiemelve, hogy a napi rutin összeomlása, az elmaradt szabadidős tevékenységek, és az aggodalom a család jövedelme, illetve az egészsége miatt sok fiatalban hagyott nyomot harag, aggodalom és a jövő miatti szorongás formájában.

A jelentésben az UNICEF emellett felszólította a világ kormányait, fordítsanak több pénzt a mentális zavarok kezelésére.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Négy éve nincs szülészet Makón

Hogy szünetel a fekvő szülészet-nőgyógyászati osztály Makón, az a nyilvánosság számára a 2020. március 25-i testületi ülésen derült ki. Mindezt a veszélyhelyzetre való tekinttel Dr. Kallai Árpád főigazgató rendelte el. Ez az állapot azóta sem változott.

Tovább olvasom »