Szabó Bálint kilépett a szegedi közgyűlésből, országgyűlési képviselőnek indul

A szegedi önkormányzati képviselő, jogász ma sajtótájékoztatón jelentette be, hogy távozik a közgyűlésből, mert 2022-ben országgyűlési képviselőként indul.

Szabó Bálint 2 év lett független önkormányzati képviselő Szegeden. A sajtótájékoztatón elmondta, a járvány kezdete óta háborús körülmények vannak, Botka László pedig egy személyben döntött a város ügyeiben. Bejelentette, távozik a szegedi közgyűlésből, nem lesz önkormányzati képviselő, mert abban bízik, hogy 2022 áprilisában a szegedi választók nem csupán őt, hanem egy másik független társát is országgyűlési képviselővé választják.

Elmondta, mindkét szegedi választókörzetben országgyűlési képviselőjelöltet állítanak és egyeztetéseket kezdenek a Független Városi Szövetséggel és más civilekkel. Hozzátette, nem működnek együtt a kormánypártokkal.

Az elrablás

Szabó Bálint február közepén eltűnt egy napra, majd a kormánypárti Karc FM-nek számolt be arról, hogy „a makói tanyavilágban egy égő szalmabálára” kötözték ki a cipőfűzőjénél fogva. Később azt közölte, hogy a Békés megyei rendőrnyomozók rátaláltak arra a fémkonténerre, ahol állítása szerint másfél órán keresztül fogva tartották.

Április végén viszont a Békés megyei rendőrség megszüntette a nyomozást, ugyanis nem tudták megállapítani sem a személyi szabadság megsértésének, sem más bűncselekménynek a gyanúját. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság hamis tanúzás gyanúja miatt tett feljelentést az ügy lezárultát követően.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

A nap idézete

110 éve született Szegeden Sőtér István Kossuth-díjas író, irodalomtörténész, esszéista, egyetemi tanár.

Tovább olvasom »