📺 A nap témája: A Jobbik elérte, hogy a főszezonban ne kelljen adatot adniuk a vendéglátósoknak

Az eredeti javaslatot módosította volna a Jobbik-Konzervatívok a parlament gazdasági bizottságában, amelyet a kormánypártok ugyan nem támogattak, de tartózkodásukkal jelezték, hogy egyetértenek vele és a kabinet változtatni fog rajta – számolt be az N1 TV.

A jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita nevéhez fűződő javaslatot a kormány jövő héten törvényjavaslat formájában, részletszabályok kidolgozásával fogja beterjeszteni az országgyűlésnek.

Nagyon örülünk, mert a legfontosabb, hogy megoldódjon a probléma, és a vállalkozásokat segítsük azzal, hogy ez az NTAK egyelőre ne kerüljön bevezetésre, illetve a legkisebb vállalkozók mentesüljenek az adatszolgáltatási kötelezettség alól.

– mondta el a Jobbik-Konzervatívok elnökhelyettese.

A most elfogadott jobbikos javaslat szerint a 12 millió foriont éves árbevétel alatti cégek teljes mértékben mentesülnek a kötelező adatszolgáltatás alól, a 12 és 100 millió forint közötti árbevételű cégeknek csak később kell megkezdenie az adatszolgáltatást, és csak a 100 millió forint éves árbevétel feletti cégeknek marad a július 1-i dátum – magyarázta Potocskáné.

Marad viszont a kötelező iparkamarai tagság

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarai kötelező regisztráció eltörléséről szóló jobbikos javaslatot már leszavazták a Fidesz-KDNP-s képviselők.

Lukács László György, a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezetője szerint egy másfajta hozzáállást kellene mutatni ebben a kérdésben: kötelező tagság helyett önkéntes tagság mellett is fenntartható maradna az Iparkamara.

Z. Kárpát Dániel, jobbikos képviselő szerint az is baj, hogy a tagok befizetnek évi 5000 forintot, és cserébe nem kapnak semmit.

Rendszerszinten irritáló az, hogy van egy beszolgáltatási kötelezettség, még ha csak 5000 forint is.

A Jobbik harmadik határozati javaslata lehetővé tette volna, hogy a SZÉP kártyával hideg élelmiszert is lehessen venni. Azonban ezt is elvetették a kormánypártok. A jobbikos Dudás Róbert elmondta, nincs témaféltés a részükről, nem csinálnak belőle presztízskérdést.

Én meg lennék elégedve azzal is, hogy ha már a miniszterelnöknek születésnapja van – és ugye régi szokás szerint a királyok a születésnapjukon ajándékot adtak a népnek –, akkor délután kormányrendeletben lehetővé tennék, hogy hideg élelmiszert is lehessen venni SZÉP-kártyával.

Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője emlékeztetett rá, hogy ősszel a SZÉP-kártya zsebeinek eltörléséről szóló javaslatát, is elvetették, aztán a kormány mégis döntött róla.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink